A mérkőzés első gólját a buffalói Thomas Vanek szerezte, de ezután sokáig képtelenek voltak betalálni a hazaiak. A Toronto viszont remekelt és sorozatban négyszer is mattolta Ryan Millert. A záró harmadban Boyd Devereaux kétszer is beköszönt, 4-1-re alakítva az eredményt. Ekkor úgy tűnt, hogy simán nyernek a vendégek, de a Buffalo játékosai másképp gondolták: nem kellett hozzá tíz perc és négy góllal megfordították a meccset.
Drew Stafford gyõztes gólja (AP)
„Ma megmutattuk mindenkinek, hogy milyen fából faragtak minket. Nagyon keményen dolgozunk, és ki vagyunk éhezve a sikerre.” – mondta a találkozót követően az ötödik, győztes buffalói gól szerzője Drew Stafford. A torontóiak alig akarták elhinni, hogy mi is történt velük. „Nem tudok mit mondani.” – közölte Mats Sundin, akinek 14 másodperccel a meccs vége előtt lett volna alkalma egyenlíteni, de a lövését bravúrosan kitornázta Ryan Miller.
Az Anaheim hosszabbításos győzelmet aratott a Dallas ellen, és ezzel idén is részt vesz a rájátszás küzdelmeiben. A rendes játékidőben Chris Kunitz kétszer is eredményes volt emberfórból, de a Dallas tartotta a lépést Mike Modano és Szergej Zubov góljaival. A ráadás perceiben aztán érkezett Scott Niedermayer, a csapat veterán védője, és bebiztosította a két pontot a Ducks-nak.
NHL, alapszakasz, 161. játéknap:
Edmonton Oilers-Colorado Avalanche 4-3*
Buffalo Sabres-Toronto Maple Leafs 5-4
Chicago Blackhawks-Los Angeles Kings 1-2
Anaheim Ducks-Dallas Stars 3-2 – h.u.
*A találkozón büntetők döntöttek.