Élet-Stílus

NHL: beindult a coloradói henger

A Colorado Avalanche-nek minden egyes pontra óriási szüksége van, hiszen egyelőre nincsen rájátszást jelentő helyen a Nyugati főcsoportban. Hejdukék csütörtökre virradóra a liga második legjobb csapatának az otthonában nyertek egy góllal.

Az Avalanche jelenleg hat ponttal van lemaradva a playoffszereplést jelentő nyolcadik helytől a Nyugati főcsoportban. Sorozatban ötödik mérkőzését nyerte meg a coloradói együttes, a hármas sikerszériával érkező Buffalo otthonában, ahol kisebb szünet után visszatért a csapatba Chris Drury.

Ő sem tudta azonban megállítani a Coloradót, annak ellenére, hogy a hazaiak már két perc elteltével megszerezték a vezetést Paetsch révén. Emberhátrányban még az első harmadban egalizált Milan Hejduk találatával a vendégcsapat, és a második 20 percben a vezetést is átvette. Kiegyenlített küzdelem zajlott a jégen, ezért nem volt meglepetés, hogy ezúttal a Sabres egyenlített. A záró harmadban már csak egy gól született, ami aztán el is döntötte az összecsapást: Wojtek Wolskit hozta kihagyhatatlan helyzetbe Joe Sakic, és a 20 gólnál tartó csatár közelről nem hibázott.

Az Avalanche-ben a Milan Hejduk (1 gól, 1 assziszt) mellett az újonc Paul Statsny (2 assziszt) villogott sorozatban tizenhetedik mérkőzésén pontot szerezve, beállítva ezzel egy bizonyos Teemu Selanne 1993-as rekordját.

A Sabres trénere a csapat védekezésével nem volt elégedett a találkozót követően. „Minden egyes bekapott gól előtt hibáztunk. Ezek olyan szituációk, amelyeket mindenképpen el kell kerülnünk.” – mondta Ruff. A másik oldalon a veterán Joe Sakic a fiatal Statsny-t és Hejdukot dicsérte. „Fantasztikus szezont játszik Paul, ő és Milan hordozza jelenleg hátán a csapatot. Tele vagyunk önbizalommal, megpróbálunk minél több meccset megnyerni, és nyomást gyakorolni az előttünk álló csapatokra. Még sok mérkőzés hátravan az alapszakaszból, úgyhogy minden lehetséges.”

Az Anaheim a játéknap egyik legbizarrabb találatával győzte le hazai pályán a Phoenix együttesét, amely már 20 másodperc elteltével előnybe került. A Ducks hamar egalizált, majd a záróharmadban Joe DiPenta lövése két védőn is megpattanva a Coyotes kapujában kötött ki. A tavalyi nagydöntőben elbukó Edmonton hazai pályán szenvedett vereséget a Tampától, a Columbus pedig hosszabbításban gyűrte le a LA Kings-et a játéknap negyedik mérkőzésén.

NHL, alapszakasz, 146. játéknap:
Edmonton Oilers-Tampa Bay Lightning 1-3
Anaheim Ducks-Phoenix Coyotes 2-1
Buffalo Sabres-Colorado Avalanche 2-3
Columbus Blue Jackets-Los Angeles Kings 3-2, hosszabbítás után

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik