Talmácsi ment egy 15 körös versenyszimulációt, ami ugyan nem sikerült tökéletesre, de ő ennek ellenére elégedett. A versenyző honlapjának beszámolója szerint többen is zavarták az utolsó körökben, ráadásul az első gumik tapadásával gondok adódtak, de ezen a mérnőkök változtatni fognak a hétvégi szezonnyitó futamig. Az idei versenysorozat szombaton rajtol Katarban, ott ahol Talmácsi az utóbbi napokban leiskolázta a riválisokat.
Egy másodperc volt jobb a pályacsúcsnál (talma.hu)
Három apriliás végzett Talmácsi mögött a katari teszten: több mint fél másodperces hátránnyal Mattia Pasini, majd Talma két csapattársa Hector Faubel illetve Sergio Gadea következett. A legjobb nem apriliás motoros Lukas Pesek volt az ötödik helyével.
Talmácsi a következő napokat pihenéssel tölti és a kezeit is kezelteti, mert a szél miatt erősen tartani kellett a motort, és a kesztyű ledörzsölte a bőrt a kezéről. “Nagyon boldog vagyok: ennél jobban nem is alakulhatott volna az utolsó teszt a vb-rajt előtt. Készen állunk a jövő heti versenyre, amit már alig várok” – nyilatkozta a magyar versenyző, aki a szombati tesztelésen is a legjobb volt.
Katar, teszt:
1. Talmácsi Gábor (Aprilia) 2:06.450 p – pályacsúcs
2. Mattia Pasini (olasz, Aprilia) 2:07.198
3. Héctor Faubel (spanyol, Aprilia) 2:07.200
A 18 futamos világbajnoki sorozat szombaton a Katari Nagydíjjal rajtol Losailban, és november 4-én Valenciában fejeződik be.