Élet-Stílus

Erdélyi képzőművészek kiállítása nyílt

Magyar művészek Ausztráliából, Franciaországból és Erdélyből származó képzőművészeti alkotásaiból nyílt tárlat vasárnap este Budapesten az Abigail Galériában. A próféták hazatérnek című március 3-ig látható kiállítást Dávid Ibolya, az MDF elnöke nyitotta meg.

A mintegy 130 alkotásból – festményekből, grafikákból, kisplasztikákból – álló tárlaton olyan művészek szerepelnek, akik mind részesei voltak a XX. század magyarságot érő valamelyik történelmi viharnak – monda megnyitójában a politikus, aki a rendezvényen magánemberként, az egyik alkotó, a Munkácsy-díjas Jakobovits Miklós barátjaként vett részt.

Dávid Ibolya az erdélyi művész munkásságát méltató köszöntőjében hangsúlyozta: a Romániában, Franciaországban és Ausztráliában született alkotások készítői mind kényszerűségből hagyták el Magyarországot.

Hiánypótló a galéria tulajdonosainak az a kezdeményezése, hogy olyan magyar művészeket mutatnak be idehaza, akik emigráltak, és ezt követően külföldön váltak ismert alkotóvá – mondta Bellák Gábor művészettörténész, aki a hivatalos megnyitón arról beszélt, hogy másoknak is sokat kell tenni azért, hogy az “emigránsok hazataláljanak”. Bellák Gábor kiemelte a tárlaton szereplő művészek közül a 101 éves korában Ausztráliában elhunyt, ma már klasszikusnak számító egykori avantgarde Orbán Dezsőt és a Franciaországban otthonra lelt Joseph Kádárt, vagy Stein Annát.

Elsőként látható Budapesten Fehér György, Vajtó Ágota, Stein Anna, Orbán Dezső és Bíró Ákos több alkotása is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik