Csapattársa, Kimi Räikkönen – aki szintén egy F2007-essel körözött – nem volt ilyen szerencsés. Délelőtt meghibásodott a versenyautója, s mire a szerelők helyreállították az autót, elkezdett esni az eső. A finn végül az ötödök helyen zárt.
Hasonlóan szerencsétlenül járt a világbajnoki cím védője, Fernando Alonso is. Délelőtt és délután is több időt töltött a boxban a kelleténél, miután többször is meg kellett állnia műszaki hiba miatt. A McLaren másik versenyzője, Lewis Hamilton viszont jól ment, nyolc század másodperccel maradt el Massától, ami a második helyre volt jó. A képzeletbeli dobogóra ezúttal a BMW lengyel versenyzője, Robert Kubica állhatott fel.
A Hondánál Jenson Button mellett ezúttal az amerikai IRL-sorozatban versenyző Marco Andretti körözhetett a 2007-es versenyautóval. Andretti 74 kört tett meg, 2,5 másodperccel volt lassabb Massánál körönként, és utolsóként szerepel a listán.