Az Iszka utazása, bár játékfilm, eredeti szereplőkkel, valós történetet mesél el. Hol válik el a valóság és a fikció a filmben?
Van a Dogma (a Lars Von Trier által alapított filmes mozgalom-a szerk.) alapvetései között egy kitétel: nem szabad zsánerfilmet forgatni. Az újságokban ennek némileg félrefordított változata jelent meg: a filmben nincsenek műfajok. Ez a félrefordítás nekem nagyon megtetszett. Azt gondolom, hogy egy kamera jelenléte vagy jelen nem léte sokkal nagyobb különbség, mint hogy egy film dokumentumfilm vagy játékfilm. De hagyjuk ezt a filmszakmai okoskodást!
Meséljen a film történetéről! Hogy talált rá a témára, a szereplőkre?
Autóval mentünk át egy romániai iparvidék egy vasúti kereszteződésen, és azt láttuk, hogy három gyerek húz egy vashulladékkal megrakott kis kocsit. Ez pontosan úgy történt, ahogy a film elején bemutatjuk. Az egyik gyerek mindössze nyolc éves volt. Kérdeztük tőle, mit csinálnak. Erre magyarul válaszolt, elmondta, hogy Máriának hívják, és hogy vasat gyűjtenek. Kérdeztem, mennyit kapnak ezért, mondta, hogy mennyit, és hogy mire elég: egy vekni kenyérre. Ezzel teremtették elő a család aznapi vacsoráját! Ez a véletlen találkozás indította be a filmet. Láttuk, hogy ezek a gyerekek nem gyerekre méretezett életet élnek. Egy nagyon kemény világban próbálnak meg fennmaradni, és még a saját szüleiket is támogatni. Később, 2002 tavaszán megismertük Mária családját is. Nagyon sok időt töltöttünk el velük azóta.
A kislány, Varga Mária önmagát alakítja, Iszka néven. Kik játsza a szülőket?
Az édesanyát egy árvaházi nevelő alakítja, aki ismeri és szereti Máriát. Ez nagyon fontos, például elengedhetetlen volt a verésjelenetnél. Ezt jó előre megbeszélték a kislánnyal, s utána ugyanolyan jóban voltak természetesen, mint előtte. A film mindenesetre pontosan leképezi a valós viszonyokat, kivéve a vége, amikor Iszka beül egy – mint később kiderül – lánykereskedő autójába. Innentől kitaláció. Azt a félelmemet írtam bele itt a filmbe, hogy egy társadalomhoz, családhoz ennyire lazán kötődő gyermek, bármelyik pillanatban eltűnhet a süllyesztőben. Vajon, amikor legközelebb keressük, megtaláljuk-e? Korábban sokszor nem találtuk otthon őket, éjszaka az utcán csatangoltak vagy nem tudtuk, hol vannak.
Hogyan alakult a kapcsolatuk a családdal?
Amolyan távoli rokonokat tekintenek bennünket, azt hiszem. Próbáltuk segíteni őket, amennyire lehetett. Kialakítottunk egy olyan viszonyt a szülőkkel, aminek az lett az eredménye, hogy elengedték a gyerekeket egy ottani árvaházi rendszerbe. Később hazavitték, majd visszavittük őket, aztán a gyerekek akartak hazamenni… És ez éveken át így zajlott, és így zajlik ma is.
Úgy tűnt, Ön is, a gyerekek is nagyon meg voltak hatódva a film bemutatóján. Jól láttuk?
Sok munka van a filmben, és azt gondolom, hogy amit lehetett, elmondtunk. Most már nem akarom szavakkal kifejezni mindazt, amit a film – remélhetőleg – elmond. Azért dolgoztunk rajta sokat, hogy ne maradjon a nézőben hiányérzet. Ez most a film elengedésének pillanata, amikor elkezdi saját életét élni. Gondolkodhatok újabb történeteken, a gyerekekkel való kapcsolatom visszakerül az élet normál medrébe. Persze a filmet továbbra is kísérjük, ahova tudjuk, elvisszük a gyerekeket a Berlináléra, és még egy-két helyre.
Mikortól láthatja a magyar közönség az Iszka utazását a mozikban?
Magyarországon előre láthatóan ősszel lesz a bemutató.
