Iszka utazása: Árvácskák

A kamaszkorú amatőr főszereplő, Varga Mária senkit sem hagy megérintetlenül. Amikor hallgat (a filmben keveset beszélnek), tekintete közlékeny, számunkra – a büfében kukoricából és kólából álló kombinált menüt vásárló népek számára – elképzelhetetlenül nehéz sorsa közben is ég benne valami erős és tiszta fény.

A rendező-forgatókönyvíró, Bollók Csaba (Észak, észak, Miraq) és barátai elbeszélésük szerint egy vasúti átjáróban „találták”, amikor húgával (Varga Rózsika) és a többi, utcára zavart-menekült gyerekkel együtt vashulladékot guberált. Épp, mint a filmben. Az Iszka utazása abszolút Varga Mária filmje, róla szól, és általa szólal meg, ehhez Bollók nem sokat tett hozzá, a dogmás kézi kamerázást legfeljebb. Amit értünk, de nem szeretünk, előítéletünk oka a manapság tapasztalható hazai gyakorlat, a rángatózó kép, ám attól még nem válik egy film művészivé, hogy remeg a jelenet.

Közhelyszerű, széthulló romániai – Zsil-völgyi – ipartelepi képekkel indít a film – mintha divat lenne az erdélyi nyomorúságos-archaikus miliőt képre vinni (Dallas Pashamende, Dolina), pedig igazság szerint társadalmon kívüli bádogtelepekkel bőven találkozhatunk idehaza, szinte mindegyik településünk rendelkezik ilyesmivel, járjunk akár Ózdon vagy Esztergomban. A szemétben, a salakban turkál Iszka, és emberfeletti erővel húzza-vonja zsákmányát a telepi méhig, hogy ott aztán ne kapjon érte semmit, csak odahaza nagy verést az alkoholista anyjától – és méla közönyt a szesztől zsibbadt nevelőapjától. Sírása – itt szakadt meg a szívünk először, hogy később további darabokra repedezzen – mellőz minden mesterkéltséget, az Árvácska gyermek Cinkóczi Zsuzsáját jutatta eszünkbe.

Innentől menekül, neve is az iszkolásra emlékeztet, de haza is vágyik, hiszen mégis csak gyerek, árvaházba kerül, jó emberek vigyázzák – a doktornő (Csere Ágnes), a tornatanár (Marius Bodochi) és az intézmény vezetője (Csonka Ibolya) –, kisfiú szerelmével (aki inkább sortárs cimbora: Marian Rusache) a tengerhez készül, el is jut oda, de – természetesen – nem úgy, ahogy gondolta. A lánykereskedők nem hagynak kétséget jövője felől.

A közelmúltban a Verzió dokumentumfilm-fesztiválon láthattuk a hasonlóan megrázó A pályaudvar gyermekei című lengyel alkotást, ami a szentpétervári főpályaudvaron élő – és haló – gyerekekről szólt. Bollók játékfilmje is a „tényadatok” miatt erős. Jobbá tesz.