Kétgólos hátrány a szünetben
A szintén spanyol élvonalbeli Arrate légiósa, Diaz remek sorozatával negyedóra elteltével újból egyenlő lett az állás (8-8), de a vezetést nem sikerült visszavenniük a magyaroknak. A folytatásban – még Gál kiállítása alatt is – együtt haladt a két együttes. Az agresszív spanyol támadások ellen kevésbé zárt hatékonyan a védőfal, ugyanakkor elől mindenki kivette részét a gólgyártásból.
A második félidőt jobban kezdte az ellenfél, és elsősorban a beállós posztról szerezte góljait. Nőtt a különbség (23-18), Davis büntetése sem hozott változást, mert Barrufet jól védett.
Elfáradtak az alapemberek
Skaliczki László szövetségi kapitány cserékkel próbált frissíteni, de ez sem hozta meg a várt eredményt. Állandósult a négygólos hátrány, és ha esély volt közelebb férkőzni, mindig becsúszott egy hiba vagy a kapufáról kifelé pattant a labda. Ráadásul emberelőnyben két rossz passz elegendő volt, hogy lélekromboló gólokat kapjon a magyar gárda.
Újabb létszámfölényben már jobban játszottak Nagy Lászlóék, és feljöttek 28-26-ra, amikor Herbertet küldték ki. Ezzel elszállt minden remény a pontszerzésre, mert újabb eladott labdákból, gyors indítások végén rendre betaláltak a spanyolok (31-26, 54. perc). Skaliczki időkérése sem segített, és a címvédő magabiztosan őrizte előnyét.
A magyar csapat a középdöntő utolsó körében, vasárnap 18:15 órakor az olimpiai bronzérmes orosz csapattal találkozik, és ha nyer, negyeddöntős. Amennyiben az oroszok szombat este legyőzik a dánokat, akkor is bejut a nyolc közé a Skaliczki-gárda.
Németország, férfi világbajnokság, középdöntő, 3. forduló:
II. csoport
Spanyolország-Magyarország 33-31 (17-15)
A magyar gólszerzők: Diaz 8, Gál, Iváncsik G. 5-5, Nagy L., Iváncsik T. 4-4, Ilyés 3, Mocsai, Herbert 1-1
Horvátország-Csehország 31-29
I. csoport
Németország-Franciaország 29-26