Élet-Stílus

Négymilliárdból animálnák Tündér Lalát

Európai produkcióban, négymilliárd forintból készítené el Szabó Árpád számítógépes animációs technikával Szabó Magda Tündér Laláját – írja az Index internetes újság.

Jelenleg 150 millió forintos előkészület után készítik a háromperces próbaváltozatot, amit az európai partnereknek már meg lehet mutatni. Az ötvenegy éves Szabó Árpád távoli rokona az írónőnek, de az Indexnek elmondta, hogy ez nem tette olcsóbbá a filmes jogokat, csak abban segített, hogy mások előtt neki adták meg a lehetőséget.

A rajzfilmes a 70-es években a Pumuklival indult a Pannóniában, a 80-as évek végén már saját stúdiója volt Németországban Kobold Animation Film néven. Később a Simpsons és a Rugrats című sorozatokba dolgozott be a Klasky&Csupo Stúdiónál Los Angelesben, majd az 1999-es egész estés Babar című rajzfilm animációs rendezője lett. Legutóbb itthon készítette el a huszonhat részes TeveClub sorozatot.

Szabó Magda 65-ös, Tündér Lala című regénye a hetvenes években jelent meg francia és német fordításban, és 2005-ben Olaszországban is kiadták. 1981-ben Katkics Ilona rendezett mesefilmet a regényből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik