Élet-Stílus

NBA: visszavágott a Miaminak a Dallas (videó)

A tavalyi döntősök mérkőzésén a címvédő Miami otthon kapott ki a ligaelső Dallastól, miközben a Phoenix 13-ra duzzasztotta a győzelmi sorozatát az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).

A nagydöntő óta elkerülte egymást a Miami és a Dallas, a vasárnapi játéknapon azonban újra összecsaptak, és a texasi együttes idegenben vágott vissza a fináléban elszenvedett veresért, amely azóta is fájó emlék a számára, hiszen 2-0-s vezetésről kapott ki végül 4-2-re. A Dallas tanult a hibájából, ezúttal nem engedte, hogy a Miami kiénekelje a sajtot a szájából: Dirk Nowitzki és társai végig vezettek, és amikor az utolsó negyedben a floridai csapat felkapaszkodott (egyszer egyenlített is, 90-90), megrázták magukat és leszakították az ellenfelet.

Nowitzki 22 ponttal és 11 lepattanóval zárt, Josh Howard 25, a Jerry Stackhouse pedig 23 egységgel segítette a Dallast. A hazai oldalon, a Shaquille O’Nealt továbbra is nélkülöző Miamiból ezúttal is Dwyane Wade nyújtotta a legjobb teljesítményt. A tavalyi finálé MVP-je – aki az első negyedben megsérült, de tudta folytatni a meccset – 44 perc alatt 31 pontig jutott, emellett szedett hat lepattanót, valamint ugyanennyi gólpasszt is kiosztott.


A 25 éves Wade egyébként könnyen az est hőse lehetett volna, 5.8 másodperccel a vége előtt, 93-96-nál azonban elrontott egy hárompontos dobást. A címvédő így sorozatban második vereségét szenvedte el, ellenben a Mavs’ hét mérkőzés óta veretlen, és legutóbbi 21 meccséből is csak egy bukott el.

Az eltiltott Kevin Garnett és Ricky Davis duó nélkül kiálló Minnesota Timberwolvesnak esélye sem volt a nagy formában lévő Phoenix ellen, amely felettébb sima, 131-102-es idegenbeli sikerével 13-ra duzzasztotta a győzelmi sorozatát. Ezzel a liga nyolcadik olyan csapatává vált, amelyik egy szezonban kétszer is legalább 13

mérkőzéses sikerszériát épített. Emlékezhetünk rá: a Suns november 20. és december 19. között 15-ször nyert zsinórban, hab a tortán, hogy ezzel klubrekordot is döntött. Persze, amennyiben a Phoenix így folytatja, hamarosan megdőlhet a nemrég felállított csúcs.

NBA, alapszakasz, 80. játékrész:
Miami Heat-Dallas Mavericks 93-99
Philadelphia 76ers-San Antonio Spurs 85-99
Phoenix Suns-Minnesota Timberwolves 131-102
Portland Trail Blazers-Milwaukee Bucks 99-95

Ajánlott videó

Olvasói sztorik