Élet-Stílus

Sarapova szenvedett a hőségben

Az előrejelzéseknek megfelelően tikkasztó hőség uralkodik Melbourne-ben az év első Grand Slam versenyén. A szervezők kénytelenek voltak szünetet beiktatni, estig csak fedett pályákon játszottak.

Nagy meglepetést nem jelenthetünk az Australian Open második napjáról. A hőmérők higanyszála napközben 40 Celsius fok fölé kúszott, és ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy csak a fedett pályákra kiírt meccseket rendezik meg helyi idő szerint koraestig.

Az első helyen kiemelt Marija Sarapován alaposan kifogott a meleg, hiszen csak óriási csatában verte meg a nem túl magasan jegyzett Camille Pint. Az első helyen kiemelt női teniszező három szettben gyűrte le a világranglistán 62. franciát, aki élete meccsét játszotta a második játéknapon. Az első szettet még viszonylag könnyedén nyerte az orosz klasszis, ám a másodikban Pin kétszer is elvette az adogatását. A meccsnek ebben a szakaszában rengeteget rontott Sarapova, és ezért 10 perces szünetet kért.

A rövid szusszanás jót tett az orosznak, hiszen a harmadik szettben egymás után 5 gémet nyerve úgy tűnt, simán hozza a meccset. Ám ekkor ismét elveszítette a fonalat, és hagyta felzárkózni a riválisát 5-5-re. Végül nagy nehézségek árán, breakhátrányból fordítva 9-7-re nyerte a döntő szettet. “Életem egyik legnehezebb meccse volt. Remélem hamar kipihennem magam, és jobban fogok játszani a következő körben.”

A negyedik helyen kiemelt Kim Clijsters sokkal könnyebben vette az első akadályt: vesztett játék nélkül, 44 perc alatt jutott be a második fordulóba. A belga klasszishoz hasonlóan a korábbi háromszoros győztes Martina Hingis is gyorsan túllépett aktuális riválisán, a francia Natalie Dechyn.

A férfiaknál Rafael Nadal (2.) magabiztosan verte az amerikai Robert Kendricket, míg a hazai kedvenc Chris Guccione 45 (!) ásza ellenére alulmaradt a nála 35 centivel alacsonyabb Olivier Rochusszal szemben. A belga játékos a következő körben testvérével, Christophe-fal találkozhatott volna, ám ő feladta Sebastien Grosjean elleni meccsét. Jó formában van az angolok reménysége Andy Murray, aki valósággal földbe döngölte a spanyol Martint. A fiatal játékos mindössze egy gémet engedélyezett riválisának. James Blake a szombati, sydneyi döntő után ezúttal is megverte Carlos Moyát.

Australina Open, első forduló, érdekesebb eredmények (A teljes eredménylista)

Nők
Sarapova (orosz, 1.)-Pin (francia) 6:3, 4:6, 9:7
K. Clijsters (belga, 4.)-Bargyina (orosz) 6:0, 6:0
Hingis (svájci, 6.)-Dechy (francia) 6:0, 6:2
Ivanovics (szerb, 13.)-King (amerikai) 6:2, 6:0
Csakvetadze (orosz, 12.)-Bammer (osztrák) 6:4, 7:5

Férfiak
Nadal (spanyol, 2.)-Kendrick (amerikai) 7:6, 6:3, 6:2
Nalbandian (argentin, 8.)-Tipsarevics (szerb) 6:7, 4:6, 7:6, 6:0, 2:1 – feladta
Grosjean (francia, 28.)-C. Rochus (belga) 6:2, 4:1 – feladta
O. Rochus (belga)-Guccione (ausztrál) 3:6, 7:5, 7:5, 6:7, 9:7
Davigyenko (orosz, 3.)-Roitman (argentin) 6:2, 7:5, 6:2
Blake (amerikai, 5.)-Moya (spanyol) 7:6, 6:2, 6:4
Murray (brit, 15.)-Martin (spanyol) 6:0, 6:0, 6:1
Muller (luxemburgi)-Gaudio (argentin) 6:0, 4:6, 6:2, 6:3
Gonzalez (chilei, 10.)-Koroljev (orosz) 6:7, 7:6, 6:3, 6:2
Haas (német, 12.)-Montanes (spanyol) 7:5, 6:1, 7:6
Nieminen (finn, 17.)-Goldstein (amerikai) 5:7, 6:2, 7:6, 6:4
Hewitt (ausztrál, 19.)-Russell (amerikai) 3:6, 2:6, 6:3, 6:3, 6:3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik