Csehországban jelenleg mintegy 957 kilométer autópálya és gyorsforgalmi út van. Különféle megfontolások miatt ebből azonban tíz helyen ingyenes szakasz is van, amelyek együttes hossza 140 kilométer.
A kivételek megszüntetése a minisztérium prioritásai közé tartozik. Az intézkedés életbe lépésének időpontja még nem eldöntött – mondta a hírportálnak a közlekedési tárca szóvivője.
A sztrádák és gyorsforgalmi utak díját Csehországban matricával róják le. A tavalyi, 2006-os évben mintegy hatmillió sztrádavignettát adtak el, az államkasszába majdnem három és fél milliárd korona folyt be. Ezt a pénzt döntően az útfelújításokra használja fel az állam.
Az idén a sztrádabélyegek megdrágultak, és ugyanakkor a 12 tonnán felüli tehergépkocsiknál a matricáról áttértek az elektronikus útadóbeszedésre. Az elektronikus rendszerben az első héten naponta 10-12 millió koronát szedtek be. A minisztérium közlése szerint a rendszerbe eddig 83 ezer tehergépkocsit regisztráltak. További, mintegy 7700 teherkocsi kivételt kapott az útadó alól – ezek elsősorban rendőrségi, katonai és tűzoltó gépkocsik.
