Élet-Stílus

Henin és Henman kihagyja az Ausztrál Opent

Családi okokra hivatkozva visszalépett a január 15-én kezdődő Ausztrál Opentől a női világelső Justine Henin-Hardenne, míg Tim Henman sérülése miatt nem áll rajthoz Melbourne-ben.




„Előre is köszönöm, hogy megértik a döntésemet, és tiszteletben tartják a magánéletemet” – tudatta a melbourne-i szervezőkkel honlapján a 24 éves belga klasszis, aki tavaly mind a négy Grand Slam-torna döntőjébe bejutott, ám csak a Roland Garroson nyert. Craig Watson versenyigazgató csalódottan fogadta a hírt, de hozzátette: minden jót kíván a 2004-es bajnoknak ebben a nehéz időszakban.


A 2006-os finálét a francia Amélie Mauresmo ellen betegség miatt a második szettben feladó Henin-Hardenne – aki megnyerte a novemberi évzáró WTA-világbajnokságot – karácsony óta Monacóban edz. Weboldala az utóbbi időszakot tekintve semmi rendkívüli eseményről nem számolt be, ugyanakkor a La Meuse című internetes sportmagazin úgy tudja, hogy a belga teniszcsillag válik férjétől, Pierre-Yves Hardenne-től, akivel 2002-ben kötött házasságot.


A férfi világranglista 39. helyén álló Tim Henman sérülése miatt mondta le szereplését a 2007-es esztendő első Grand Slam-versenyén. „Borzasztóan csalódott vagyok, hiszen nagyon szerettem volna játszani Melbourne-ben, de pihenésre van szükségem – magyarázta a brit teniszező, aki még az ünnepek előtt, edzés közben szenvedett térdsérülést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik