A bűncselekménynek eddig egy gyanúsítottja van – mondta Ba:ck Zoltán, Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Gazdasági Bűnözés Elleni Osztályának kiemelt főnyomozója. A 37 éves szerb férfi – akit pénzmosással gyanúsítanak – a hatóságok szerint jutalék fejében beleegyezett, hogy a számláján keresztül futassanak át pénzösszeget. A rendőrség eddig egy 19 éves ukrán, valamint egy 30 éves magyar állampolgárt hallgatott meg tanúként az ügyben.
A nyomozók november végén közölték, hogy bűnözők több tízezer banki ügyfelet kerestek meg e-mailben, különböző pénzintézetek nevében. Az elektronikus levélben adatpontosításra kérték a címzetteket, így juthattak hozzá a banki adatokhoz.
A bűnözők a nyomozók adatai alapján négy bank, a Raiffeisen, a Szigetvári Takarékszövetkezet, a Budapest Bank és az Erste Bank nevében küldtek e-mailt. Ba:ck Zoltán elmondta: három sértettről tudnak, akiknek a számlájáról fejenként mintegy kétszázezer forintot emeltek le illetéktelenek.
Cseten folyt a toborzás
Elsősorban idegen nyelveket jól beszélő fiatalokat kerestek az elkövetők. Angol, illetve orosz nyelven internetes beszélgető fórumokon és hirdetésekben kérték őket, hogy a számláikon keresztül futtathassanak pénzösszegeket. Olyanokat kerestek, akik ugyanannál a pénzintézetnél vezettek számlát, ahonnan az adatokat gyűjtötték, illetve arra kérték őket, hogy annál a banknál nyissanak számlát – ismertette a nyomozás eddigi eredményeit. Amikor a pénz átkerült a megkeresett személyek számlájára, azt készpénzben felvetették, és egy olyan pénzintézeten keresztül utaltatták külföldre, amelynek segítségével gyakorlatilag órákon belül hozzájuthattak az összeghez – mondta a módszer lényegéről.
Az NNI Gazdasági Bűnözés Elleni Osztályának munkatársai szerint az már most valószínűsíthető, hogy a magyarországi pénzfelvevőkön kívül nincs más magyarországi szála a bűncselekménynek.
Titkosított IP címek
A rendőrök egyelőre nem tudták meghatározni a hamis oldalakat tartalmazó szerver pontos helyét. Az adott honlap lekérdezésekor mindig más adatot – IP címet – adott vissza az ellenőrzés, lehetetlenné téve a hely meghatározását. Ezek az IP címek legalább négy országhoz köthetők.
Találtak hamis oldalakat szingapúri és hongkongi szerveren is. A rendőrök szerint a támadás nyomait így rejtették el, illetve a világ jelenleg nehezen ellenőrizhető részére vezették.