A 76ers sztárja rendkívülien csalódottan nyilatkozott a találkozót követően, ami nem is csoda, hiszen a csapat a legutóbbi 14 mérkőzéséből 12-öt elveszített, és a harmadik legrosszabb mutatóval büszkélkedhet a ligában. “Valaminek történnie kell, mert ahogyan most játszunk, úgy nem fogunk meccseket nyerni.” – mondta Iverson. A Bulls ezzel szemben szárnyalt az utóbbi meccsein, és sorozatban nyolcszor dobott 100 pontnál többet (videó).
Gilbert Arenas 38 pontjának is köszönhetően idegenben verte a Washington Wizards a New York Knickset az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. A fővárosiak az idény legjobb hárompontos mutatóját produkálták, 20 próbálkozásukból 14 volt sikeres. A Knicks viszont ezzel a találkozóval tovább rontotta hazai produkcióját, a New York-iaknak ez volt a nyolcadik vereségük saját szurkolóik előtt.
A rutinos Kevin Garnett 24 ponttal és 12 lepattanóval segítette győzelemhez a Minnesota Timberwolvest a Yao Ming által fémjelzett Houston Rockets ellenében.
A Los Angeles Lakers sorozatban elért három győzelem után elszenvedte idénybeli harmadik hazai vereségét, ezúttal az egyébként nem túl erős New Orleans Hornets együttesétől kapott ki. Kobe Bryant és Lamar Odom 20 pont felett termelt, de ez sem mentette meg a kínos kudarctól a a Los Angeles-ieket.
A San Antonio Spurs csütörtökre virradóra idegenben verte 20 ponttal verte a Charlotte Bobcats együttesét 96-76-ra. Tim Duncan az első harmadban nagyon gyengén célzott, de a legutóbbi évek meghatározó játékosa a későbbiekben összekapta magát, és végül 25 ponttal segítette csapatát, amely két hete hazai pályán hosszabbításban bukott el a Bobcats ellen.
NBA, alapszakasz, 35. játéknap
Charlotte Bobcats-San Antonio Spurs 76-96
Cleveland Cavaliers-Toronto Raptors 95-91
Indiana Pacers-Orlando Magic 94-80
Boston Celtics-Memphis Grizzlies 98-96
New York Knicks-Washington Wizards 102-113
Milwaukee Bucks-Portland TrailBlazers 102-94 – h.u.
Minnesota Timberwolves-Houston Rockets 90-84
Chicago Bulls-Philadelphia 76ers 121-94
Denver Nuggets-Atlanta Hawks 96-98
Los Angeles Lakers-New Orleans Hornets 89-105