Élet-Stílus

NHL: hosszabbításban nyert a ligaelső

A Buffalo Chris Drury hosszabbításban szerzett góljával győzött a New York Rangers otthonában. A legjobb mutatóval rendelkező Sabres-szel pontok tekintetében tartja a lépést az Anaheim, amely azonban több meccset játszott.

A Buffalo az idei alapszakasz eddigi 24 meccséből 19-et megnyert, kettőt pedig csak hosszabbításban veszített el, és jelenleg 40 ponttal vezeti a csoportját. Ugyanennyi pontja van az Anaheimnek is, de nekik ehhez eggyel több mérkőzés kellett.

Hétfőre virradóra Martin Straka kettőt is lőtt a Buffalónak, de a vendégek idén már a második meccsüket nyerték meg hosszabbításban a Madison Square Gardenben. “Az edzőnk azt kérte tőlünk a szezon elején, hogy lehetőleg ne kapjunk ki kétszer egymás után. Nagyon örülök, hogy végül sikerült nyernünk.” – nyilatkozta a döntő gólt szerző Drury. A Buffalo pénteken egy másik ráadásos mérkőzésen szenvedett vereséget hazai pályán a Montrealtól.

A Sabres Afinogenov és Thomas Vanek révén a második harmadban valamivel több mint 2 perc alatt kettőt is vágott Henrik Lundqvist kapusnak. A Rangers Straka két góljával egyenlített, de a hosszabbítás második percében Drury beletette az ütőjét Teppo Numminen lövésébe, amely így védhetetlenül vágódott a kapuba.

A szezont szintén remekül kezdő Anaheim Ducks is nyerni tudott nem kis részben az először kezdő kapusának, Michael Wallnak köszönhetően. A fiatal portás dolgát megkönnyítette a remek védelem, amely az első két harmadban mindössze 11-szer hagyta lőni a Calgary támadóit.

Kulcsszerepe volt az újabb győzelem kivívásában a kétgólos Teemu Selanne-nak. A finn a szezonban 10 gólnál tart, pályafutása egészét nézve pedig már túl van az 500-as álomhatáron. A Calgary volt az első csapat idén, amely a rendes játékidőben megverte a remekül rajtoló Ducks-t, és ezúttal is alaposan megszorongatta ellenfelét. Selanne-ék csak az utolsó pillanatokban, Todd Marchant üreskapus góljával tudták bebiztosítani a győzelmet.

NHL, alapszakasz
Tampa Bay Lightning-Ottawa Senators 3-1
New York Rangers-Buffalo Sabres 2-3 – hosszabbítás után
Anaheim Ducks-Calgary Flames 5-3

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik