A nyugtalan éjszaka csöndjét fegyverropogás törte meg. Másnap október 24-e volt. Reggelre a felkelők elfoglalták a rádiót és hamarosan a Szabad Kossuth rádió jelentkezett, addig komoly gyászzenét sugároztak. A Szabad Kossuth rádió bevallotta: „Hazudtunk reggel, hazudtunk este…” Reggel korán ébredtünk, talán az izgalom, a feszültség sem hagyott bennünket aludni. Mindenki izgatottan, egymás szavába vágva mondta el merre járt, mit tapasztalt. Riadtan fogadtuk a hírt, hogy Szűcs Zoli megsebesült és az István kórházba vitték. Október 24-én még sokan elindultak dolgozni, de a legtöbb helyen leállt a munka és a munkások is csatlakoztak a felkelőkhöz. Több helyen kisebb-nagyobb fegyveres csoportok alakultak, melyeket katonaviselt, tapasztaltabb emberek irányítottak.
Ön hogyan emlékszik 1956-ra?
Hozzánk a teológia épületéhez a Corvin közi illetve a Práter utcai iskolában létesített parancsnokság volt közel. A harc először az ÁVO-sok ellen folyt (Államvédelmi Osztag) akik a rádiót, a pártházat a Köztársaságtéren, és egyéb fontos középületet őrizték. Az ő segítségükre hívták be az orosz tankokat a közeli orosz laktanyákból, leginkább Tökölről, ahol a fő bázisuk volt. Talán a megfélemlítés volt először a céljuk, mert konvojokban végigdübörögtek a Nagykörúton és jobbra-balra szinte vaktában lövöldöztek, általában oda, ahonnan rájuklőttek. A felkelők általában a legfelső emeleten helyezkedtek lőállásba és onnan tüzeltek. A fegyveresek között láttam munkából jött kalauznőt, akinek a nyakában még ott lógott a kalauztáska a géppisztollyal együtt. A harcok fokozódásával egyre több lett a sebesült, már nyitott platójú, vöröskeresztes zászlókkal jelölt teherautókkal végezték a betegszállítást, mert a mentőautók száma kevésnek bizonyult. A mentősök száma is kevés volt, így önként jelentkező orvostanhallgatók fehér köpenyt vettek fel és a mentősökkel együtt fáradhatatlanul végezték az életmentés szolgálatát.
Az orvosokról, mentősökről, medikusokról külön tisztelettel kell megemlékezni, mert fáradhatatlanul dolgoztak a sebesültek ellátásában. A sebesültek száma növekedett, a mentők egyedül nem győzték már a munkát ellátni, mert kevés volt a mentőkocsi, a felsőbb éves medikusok önként jelentkeztek mentősnek és szállították a sérülteket a környező kórházakba. A sebészeti osztályok hamar telítődtek és alig tudták a betegeket elhelyezni, a folyosókra is kiszorultak.
A kórházak közül a Péterffy Sándor utcai kórház segített ekkor a legtöbbet, ők voltak viszonylag a legközelebb, de nemcsak szakmailag, eszmeileg is nagyon támogatták a forradalmat. Később ez az üldözések idején kellő megtorlásban fejeződött ki.
A rádió elfoglalásával a felkelők harca nem ért véget. A diktatórikus hatalom kiszolgálói kétségbeesett erőfeszítéseket tettek, hogy elfojtsák a nép spontán felkelését. A fegyveres harcot a rádiónál az ávósok kezdték, amikor a Bródy Sándor utcában a tömegbe lőttek. Ekkor elszabadult a pokol, az események lavinaszerűen követték egymást. Fegyvert szereztek és osztottak szét az emberek között és futótűzként terjedt a harc. A rádió elfoglalása után elkezdték keresni az ávósokat, akit elfogtak azzal kegyetlenül elbántak. A kommunista rendszer ezen katonái iparkodtak menekülni, civil ruhába öltöztek. hogy mentsék az életüket. Már a barna félcipőt viselő emberek is gyanúba, veszélybe keveredtek, mert ez volt az ávósok egyenruhájának tartozéka.
A közlekedés megbénult, a villamosok, autóbuszok nem jártak, az utcákat törmelékek borították el. A párt és a kormány vezetői által segítségül hívott szovjet harckocsik konvojban száguldoztak végig a Nagykörúton, és hevesen tüzeltek Mellékutcákba nem mentek be ekkor és inkább visszalőttek. A város több pontján harcálláspontot foglaltak el, így az Asztória szállónál is állt két tank. Az oroszul beszélő egyetemisták elmondták az orosz katonáknak, hogy itt népi felkelés van a zsarnok vezetők ellen és a felkelők a nép követeléseit képviselik.
Dr. Pap László dékánunk a Thököly úton lakott. Mivel a közlekedés megbénult, gyalog jött be a teológiára melegítő (mackó) nadrágban, turista bottal „felfegyverkezve”. Azonnal összehívta az ifjúságot és kérte, hogy számoljunk be az eseményekről. Meghallgatva a beszámolót, – közte Szűcs Zoltán sebesülését, – intézkedni kezdett. Mindenekelőtt szigorúan korlátozta a
teológus ifjúság mozgását. A kijárási tilalom – melyet a kormány rendelt el – reggel 6 órától este 6 óráig tartott. Pap László dékán arra kért bennünket, hogy mindenki fegyelmezetten ehhez tartsa magát. Este 6 óra után nem szabad senkinek az épületen kívül tartózkodni. (…)
