Nem értünk egyet azokkal, akik az elmúlt napok eseményeit sommásan ellenforradalmi, fasiszta puccskísérletnek minősítik. Figyelemmel kísértük a fejleményeket, meglehetősen tájékozódtunk a különféle megmozdulásokról, s mindezek alapján állapítjuk meg az alábbiakat:
1. Az események a budapesti főiskolai és egyetemi ifjúság tüntetésével kezdődtek, de a legnagyobb tévedés volna csak ifjúsági mozgalmat látni ebben. A budapesti ifjak az egész nép szívéből fakadó érésnek és nemes, forró szenvedélyek adtak kifejezést. Látnunk kell végre, hogy egész népünket átfogó és eggyé forrasztó nagy nemzeti demokratikus mozgalom fejlődött ki hazánkban, melyet az elmúlt évek önkénye felszín alá szorított, de az utóbbi hónapokban a szabadság első szellőjétől lobogó lángra gyűlt. Ez a mozgalom fejezte ki a munkások igényét arra, hogy valóban az üzemek gazdáivá váljanak. Ebben a mozgalomban fejeződött ki a parasztság emberi igénye arra, hogy szabaduljon meg az örökös létbizonytalanságtól és indokolatlan zaklatástól, élje a maga egyéni vagy szövetkezeti életét a kedve és a vágya szerint. Ezt a mozgalmat erősítette a kommunista és a pártonkívüli értelmiségiek harca az alkotó munka szabadságáért és rendszerünk morálistisztaságáért.
E Népi mozgalom legnagyobb erejét és forróságát, halált vállaló szenvedélyességét a hazaszeretet adta meg. Az ország függetlenségének és egyenjogúságának a követelése olyan átfogóvá lett, mint a maga az anyanyelv, amelyet beszélünk. Örök szégyen, hogy akadtak kommunisták, vezető funkcióban is, akik nem érették meg saját népük nyelvét. Az mentette meg a párt becsületét, hogy Rákosi önkényuralma idején is voltak kommunisták, egyre számosabban, fokozatosan a többséget téve ki, akik forradalmár módon megértették a nemzet szívének nyugtalan, heves dobogását. Élére álltak annak a harcnak, amely magyar és demokratikus úton vezeti a szocializmus felé az országot.
Ez a szenvedély, amely száz évben, ha egyszer ragad magával egy egész nemzetet – ez sodorta magával 23-án Budapest diák- és munkásfiataljait a tüntetésre. A sok és többnyire helyes követeléshez, amely ezen a tüntetésen elhangzott – még egyet kell most hozzáfűznünk. Meg kell állapítanunk, hogy milyen tényezők -. És kik a felelősek azért, hogy ezt a hatalmas hazafias demonstrációt vér szennyezte be és a legszörnyűbb testvérharc kezdetét jelentette. Ma még nem tudunk erre felelni, de népünk nem fog nyugodni addig, amíg igaz és világos választ nem kap kérdésre.
Szenvedély nélkül, tárgyilagosan vegyünk sorra néhány tényt, amely segíthet a helyzet megítélésében.
Október 23-án 150-200 ezer budapesti fiatal – akikhez egyébként jócskán csatlakoztak az öregek is – tüntetett a jogos, demokratikus és nemzeti követelések mellett. Követelték a tüntetők többek között a magyar-szovjet kapcsolatok felülvizsgálását, s a teljes egyenjogúság alapján történő rendezését.
2. A tüntetésbe- különösen a késő délutáni órákban – keveredtek disszonáns hangok is, amelyek túlléptek a szocialista demokratizmusért vívott harc keretein. Meg kell azonban jegyeznünk., hogy ebben a szakaszban számos tüntető egyetemi hallgató vállalkozott az elvakultak, a szélsőséges elemek meggyőzésére arról, hogy nem a rendszer ellen, hanem a szocialista demokratizmusért, a nemzeti függetlenség biztosításáért folyik a harc.
3. Nagy várakozás előzte meg a kedd este 8 órakor Gerő Ernő rádióbeszédét. Ez a beszéd azonban súlyos csalódást okozott, mert először: arról tanúskodott, hogy az akkori vezetés egy része nem tudta, nem akarta megérteni a tüntetés lényegét, s másodszor: nem tudott és nem akart megfelelő konkrét tanulságokat levonni belőle.
4.Az utca hangulata ekkor már pattanásig feszült. A város különböző pontjain elkezdődött a tűzharc. Fontos megjegyezni, hogy ez után is, másod-, harmadnap is jelentek meg tüntetők középületek előtt, többek között ilyen jelszavakkal: függetlenség, szabadság – nem vagyunk mi fasiszták. Igaz az is, hogy csak a tüntetésbe belekeveredő rossz, becstelen elemek részéről folyt kisebb mértékben fosztogatás, viszont öbb helyen láthattuk, hogy a betört kirakatablakok mögött érintetlenül maradtak az áruk.
Mindezek alapján megállapíthatjuk, hogy a tűzharc kitörése után sem arról volt szó egyszerűen, hogy az egyik oldalon harcolnak az ellenforradalmárok, s a másik oldalon a rendszerhez hű egységek. Az igazság az, hogy a harcban részvevő felkelők között kezdetben igen nagy volt azoknak a becsületes hazafiaknak a száma, köztük kommunistáké is, akik mindaddig nem láttak kellő biztosítékait a szocialista demokráciának. A tragikus események sem torzíthatják el annyira látásunkat, hogy szem elől veszítsük az igazságot: a felkelők zömét kitevő munkás, paraszt és értelmiségi egyetemistákat és munkásgyerekeket nem tekinthetjük a népi demokrácia ellenségeinek.
Meg kell jegyezni azt is, hogy a közvélemény bizakodással fogadta Nagy Imre miniszterelnökké való kinevezését, de olaj volt a tűzre az a határozat, amely Gerő Ernőt megerősítette első titkári funkciójában. Nagy Imre nyilatkozata, majd Gerő Ernő leváltása és Kádár János első titkár történt kinevezése, valamint a megújhodott Központi Vezetőség nyilatkozata, s az a tény, hogy az új kormányban szerepel például Tildy Zoltán, Kovács Béla, Lukács György, Babits Antal, helyesléssel találkozott jelentős tömegek részéről.
A tűzharc azonban folyt tovább. De csütörtök délutántól már csökkenő mértékben. Nemcsak, s talán nem is elsősorban a szovjet csapatok miatt csökkent az ellenállás ereje, hanem azért, mert a felkelők jelentős része – biztosítva látva a demokratikus követelések teljesítését- csütörtöktől kezdve tömegesen élt az amnesztia nyújtotta lehetőséggel és letette a fegyvert. Jellemző ennek a demokratikus rétegnek gondolkodására, hogy ezek után többen közülük magyar katonákkal és rendőrökkel együtt vettek részt a rendcsinálásban. A helyzet megfordulását jellemezte az is, hogy a munkásság hozzálátott a munkástanácsok megalakításához, s munkásmilíciákat fegyvereztek fel, amelyek karhatalmi alakulatokkal együtt vesznek részt a rend helyreállításhoz, s munkásmiliciákat fegyvereztek fel, amelyek karhatalmi alakulatokkal együtt vesznek részt a rend helyreállításában.
De torzítanánk a teljes igazságot, ha elhallgatnánk, hogy a tüntetésben kezdettől fogva részt vetek rossz elemek is. Ezek különösen a tűzharcok megindulás után, fegyveresen garázdálkodtak, népi demokráciánkkal szemben léptek el, ártatlan és fegyvertelen embereket, tovább foglyokat gyilkoltak le, s fosztogattak is. Bizonyítja ezt az a tény is, hogy az elfogottak között számos rovottmúltú akad, s több volt horthysta tisztet is lefegyvereztek. Ezeknek az elemeknek ellenforradalmi céljaik voltak és vannak, ezekkel az elemekkel szemben – akik még most is lövöldöznek, veszélyeztetve a békés lakosság életét – a törvény teljes szigorával kell eljárni.
Éppen ezért, a nagyobb vérontás elkerüléséért kérjük józan, higgadt szavakkal, s nem bosszúlló gyűlölettől vezetve azokat a még most harcoló, de csak megtévesztett, vagy megmámorosodott embereket, hogy határolják el magukat az ellenforradalmároktól, lumpenelemektől, tegyék le a fegyvert – számíthatnak nemzeti korányunk nagylelkűségére. De visszafordíthatnak az ellenforradalomhoz vezető útról!
Fővárosunkban vége elé közelednek a harcok.
Rendet, nyugalmat kell teremtenünk. Erre megvan minden lehetőség, mint ahogy erre irányul az egész nép óhaja.
Elősz9ör: népünk lényeges követeléseit máris teljesítette nemzeti kormányunk.
Másodszor: további követeléseket, mint például a szovjet csapatok kivonása, korányunk magáévá tett, s e kérdésben a rend helyreállításával párhozamosan tárgyalásokat kezdeményez.
Harmadszor: a jólét, a demokrácia sokoldalú fejlesztéséhez átgondolt politikai és gazdasági intézkedésekre van szükség. Ehhez pedig nyugalom, rend kell, enélkül nem tudjuk elkezdeni a békés élet mindennapjaiban a demokrácia színvonalának és életszínvonalának emelését.
Negyedszer: a még most is fegyveres harcban állók jelentős része már talán szubjektív szándéka ellenére is ténylegesen rendszerünket veszélyezteti. Ezekkel szemben minden eszközt fel kell használnunk népünk, rendszerünk, demokratikus programunk védelmében. Etekintetben közös alapra kell, hogy kerüljön a három-négy nappal ezelőtt tüntető tömeg, a magyar ifjúság, az egész nép, a párt és az új nemzeti korány.
Ötödször: a lakosságunk megelégelte már a vérontást, a nélkülözéseket, békére, nyugalomra vágyik.
Legyen lakosságunk aktív részese a béke, a rend megteremtésének. Ez most
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
