Élet-Stílus

Továbbra is hibátlan a Buffalo

A hatodik mérkőzését is megnyerte a Buffalo Sabres és ezzel továbbra is százszázalékos az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL). A nap rangadóját a San Jose nyerte a Dallas ellen.

Továbbra is hibátlan a Buffalo 1

Egy gól a sok közül (AP)




Továbbra is hibátlan a Buffalo 2

Bunyó a Sharks-Stars rangadón (AP)

A Sabres hazai pályán fogadta a Philadelphia Flyers együttesét, és rendkívülien magabiztos, 9-1-es kiütéses győzelmet aratott. Az első harmadban még egyik csapat sem tudta bevenni a rivális kapuját, de a másodikban csak 37 másodpercet kellett várni az első találatra. A továbbiakban csak ámuldozott a hazai közönség: a játékrészben leadott 12 lövésből hat utat talált Robert Esche kapujába, a négy emberelőnyös helyzetből pedig hármat kihasznált a Sabres a teljesen magatehetetlen Flyers-védelem asszisztálása mellett.

Lehet mélyebbre süllyedni?

A második harmad végére gyakorlatilag el is dőlt a találkozó, és hiába szerezte meg a szépítő gólt a harmadikban a Flyers, néhány percen belül háromszor is válaszolt a Buffalo, amely a hatodik győzelmével természetesen toronymagasan vezeti a Northeast divíziót a Toronto és a Montreal előtt. A Philadelphia az Atlantic divízióban tök utolsó, hat meccséből csak kettőt tudott megnyerni.

A mérkőzés legeredményesebb játékosa, Maxim Afinogenov volt, aki egy találattal és négy gólpasszal vette ki a részét a Flyers leiskolázásából. Thomas Vanek nem sokkal maradt el, ő két-két góllal illetve passzal fejezte be a meccset.

A Philadelphia csapatkapitánya, Peter Forsberg szégyenteljesnek nevezte a produkciójukat. “Nem egy-két ember mondott teljes csődöt, hanem az egész csapat.” Az egyetlen Flyers-gól szerzője sem volt érthető okokból túl boldog a találkozót követően. “Nem hinném, hogy ennél mélyebbre lehetne süllyedni.” – mondta Jeff Carter.

A cápák derbit nyertek

A nap rangadójára San Joséban került sor, ahol a Pacific divízió két éllovasa csapott össze. A Dallas Stars ugyan kikapott 2-0-ra a derbin de még így is megőrizte az első helyét.




Továbbra is hibátlan a Buffalo 3
nhl.lap.hu

Továbbra is hibátlan a Buffalo 3
Továbbra is hibátlan a Buffalo 5

A Sharks kapusa, Jevgenyij Nabokov volt a mérkőzés legjobbja, aki a kapujára érkező 32 lövést mind hatástalanította. Ez volt az orosz kapus második shutoutja három szereplés mellett az idei szezonban. Még sem ő számít az első számú portásnak, hanem a finn Vesa Toskala, aki idáig mind a három mérkőzésen győzedelmesen korcsolyázhatott le a jégről.

A veretlenségét elveszítő Dallas csapatkapitánya nem tűnt túl csalódottnak: “Nem volt szerencsénk, de az ilyesmi előfordulhat. Mindenki láthatta, hogy rengetegszer próbálkoztunk, de egyszerűen képtelenek voltunk bevenni a Sharks kapuját. Ráadásul az elmúlt négy mérkőzésünket idegenben játszottuk, és mindössze egyszer kaptunk ki. Azt hiszem bármelyik csapat elégedett lehetne egy ilyen sorozattal.” – nyilatkozta Mike Modano.

NHL, alapszakasz, 14. játéknap
Buffalo Sabres-Philadelphia Flyers 9-1
Montreal Canadiens-Calgary Flames 5-4
St. Louis Blues-Phoenix Coyotes 2-5
Edmonton Oilers-Vancouver Canucks 2-1
San Jose Sharks-Dallas Stars 2-0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik