Élet-Stílus

Räikkönen a visszavonuláson gondolkozik

Kimi Räikkönen utoljára váltott munkahelyet. Erről röviddel 27. születésnapja előtt beszélt a finn versenyző, aki úgy véli, a Ferrari után a karrierje szempontjából már nincs feljebb.




Räikkönen a visszavonuláson gondolkozik 1
kimiraikkonen.lap.hu

Räikkönen a visszavonuláson gondolkozik 1
Räikkönen a visszavonuláson gondolkozik 3

Ma 27 éves Kimi Räikkönen, aki, bár rendkívül becsvágyó és törekvő, de mint “dolgozó” állítólag már nem olyan lelkes. Mialatt a Ferrarinál a versenyhétvégéken még javában tart a munka – az utolsó műszaki megbeszélés este hétkor fejeződik be -, rendszerint ő már ötkor otthagyja csapatát. “Az a pilóta, aki túl korán visszavonul a szállodájába, rombolja a csapat motivációját” – fejtette ki a McLaren-főnök Ron Dennis ezzel kapcsolatos, elég egyértelmű véleményét.

Nem elég professzionális?

Hasonlóan vélekedett Frank Williams, az azonos nevű csapat résztulajdonosa is a finnről: “Úgy tűnik, nem veszi elég komolyan a munkáját, Michael hozzáállása egészen más, sokkal professzionálisabb. Remélem, Jean Todtnak sikerül őt megváltoztatnia.”

Nem hiába aggódtak hát a Ferrari csapat tagjai, miután Michael Schumacher bejelentette, visszavonul. A hétszeres világbajnok szeretett belelátni a dolgokba, és részt vett a versenyautók fejlesztésétől kezdve a futamokon születő döntésekig rengeteg munkafolyamatban.

“Tizenegy éve van velünk Schumacher, és nagyban köszönhetjük neki mindazt, amink van. Javaslatai, gondolatai mindig értékesek voltak, sokat javított a munkamódszereinken. Gondban leszünk, hogy ha ugyanezen a színvonalon akarjuk folytatni – nélküle.” – jelentette ki a Ferrari vezető versenymérnöke, Luca Baldisseri.

Räikkönen a pilóta

Räikkönennél más a helyzet: ő elsősorban pilóta, aki egy jó autóval képes lehet bárkit megverni, a pályán a maximumra törekszik. Jean Todt szerint nem is ez a gond, a Ferrari versenyképes autót épít neki.

Räikkönen 20 éves volt, amikor 2001-ben megérkezett az autósportok csúcsához, hatalmas csődületet okozva a bokszutcában. Többen akkor amellett kardoskodtak, hogy egy ilyen fiatal és főleg tapasztalatlan versenyző ne kaphasson a versenyzéshez szükséges engedélyt, szuperlicence-t.

A korábban Forma-autóval alig versenyző finn végül ideiglenes engedéllyel indult, majd nagyon hamar bizonyította tehetségét. Egy év után már a legjobbak között tartották számon, s a McLaren csapatnál versenyzett. Egyetlen célja volt és van: világbajnok akar lenni. Kétszer már majdnem sikerült is neki, de végül valami mindig közbejött: 2003-ban csupán egyetlen ponttal marad el Michael Schumacher mögött. Kimi nem a csapatát okolja a sikerek elmaradásáért: “Nagyon hálás vagyok a McLarennek: lehetővé tették, hogy megszerezzem első futamgyőzelmemet.”

A Ferrari után nincs tovább

Räikkönen azt is kijelentette, hogy nem követi Schumacher példáját: “Nem tervezem, hogy olyan sokáig versenyezzek, mint Schumacher. Valószínűleg a Ferrari az utolsó csapat, ahol versenyzem.” Räikkönen hároméves szerződést írt alá a maranellói csapattal. Ha ezalatt sikerül világbajnokságot nyernie, akkor elérte a célját. Erre pedig minden esélye megvan, hiszen míg ő egy versenyképes csapathoz tart, addig legnagyobb riválisa, Fernando Alonso a jelenleg nem éppen megbízható McLarenhez igazolt.

A finn többször hangoztatta, hogy a pénz nem motiválja, a bajnoki cím számít neki egyedül. 2009 végére elég pénzt fog keresni ahhoz, hogy visszavonulhasson. Úgy hírlik, egyáltalán nem él nagy lábon, whiskeyből sem mindig a legdrágábbat issza. Bár megtehetné: évi 25 millió dollárt keres majd a következő időszakban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik