Révai József

Ez az oldal az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutató Intézete Közalapítvány életrajzi anyagaiból készült.

Budapesten született, kispolgári családban. A kereskedelmi középiskola után a bécsi és a berlini egyetemen tanult. A Galilei Kör tagja volt. Banktisztviselőként dolgozott. 1917-től Kassák Ma és Tett című folyóiratainak volt munkatársa. 1918 novemberében részt vett a KMP alapító ülésén, majd a Vörös Újság munkatársa. A Tanácsköztársaság alatt a budapesti Központi Munkás- és Katonatanács tagja. 1919 őszén Bécsbe emigrált, ahol kommunista folyóiratoknál publikált, és a Landler-frakcióhoz csatlakozott. A KMP 1925-ös I. kongresszusán Bécsben a titkárság vezetőjévé választották. Részt vett a kongresszus határozatainak kidolgozásában. 1928-ban Budapesten megszervezte az illegális Kommunista című lapot. 1929-ben, miután bírálta a Blum-téziseket, Lukácshoz fűződő tanítványi-baráti kapcsolata megromlott. 1930. december 31-én Magyarországon letartóztatták, és 1931-ben három és fél év börtönbüntetésre ítélték. 1934 januárjában először Prágába, azután a Szovjetunióba emigrált. A Komintern VB tagja volt, és tanított a Lenin Iskolán. 1937 elejétől Csehszlovákiában a KMP KB munkájában vett részt, ezután 1939-ben a német megszállás elől Lengyel-, majd Svédországon keresztül a Szovjetunióba menekült. A háború alatt a Kossuth rádió munkáját irányította, és szerkesztette az Igaz Szó című újságot. Tagja volt a KMP Külföldi Bizottságának. 1944 őszén Gerő Ernővel együtt kidolgozta a párt akcióprogramját. 1944. november 7-én hazatért, és részt vett az MKP KV megalakításában. Szegeden a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front lapját, a Délmagyarországot szerkesztette. A Nemzetgyűlés kommunista frakciójának vezetője lett. 1945. január 26. és május 11. között a Nemzeti Főtanács póttagja, szeptember 27-ig rendes tagja volt. Élete végéig nemzetgyűlési, majd országgyűlési képviselő. Tagja volt az MKP Központi Vezetőségének, majd 1945 májusától a PB-nek is. 1945 és 1950 között a Szabad Nép főszerkesztője volt. 1945 áprilisától a KV Propaganda és Sajtóosztályának vezetője. 1946-47-ben az értelmiségi osztályt, majd 1949-ig pb-tagként az oktatási és a külügyi osztályt felügyelte. Ő irányította az MDP programnyilatkozatának kidolgozását. 1949. március 15-én “a reakció elleni publicisztikai harcának” elismeréseként kitüntették a Kossuth-díj arany fokozatával. 1949 júniusától 1953. július 4-ig népművelési miniszter volt. Az 1950-es Lukács-vitában és az 1952-es Felelet-vitában élesen támadta Lukács Györgyöt, majd Déry Tibort. 1953 júniusában kimaradt a pb-ből. 1953. július 3-tól 1958. november 26-ig az Elnöki Tanács elnökhelyettese. 1953 októberétől 1954 júliusáig a Társadalmi Szemle főszerkesztője. A kv 1956. júliusi ülésén ismét pb-taggá választották. 1956. október 23-án délután Friss Istvánnal együtt megpróbálták ellenőrizni a Szabad Nép munkáját, eredménytelenül. A kv éjszakai ülésén az újjáválasztott pb-be nem került be. Moszkvába menekült. 1957 elején a Szovjetunióból terjedelmes cikket küldött haza Eszmei tisztaságot címmel – 1957. március 7-én jelent meg a Népszabadságban -, amelyben túlzottnak tartotta a Rákosi-féle vezetést ért kritikákat. Februárban hazahívták, hogy tanácsadóként segítse az MSZMP IIB munkáját. Hazatérése után IKB-tag. A vita Kádár János és Révai hívei közötti harcként folytatódott júniusban, az MSZMP országos értekezletén, ahol Révai vereséget szenvedett. Ezután “elfogadta a többségi álláspontot”, és ismét kb-taggá választották. 1958 novemberétől haláláig az Elnöki Tanács tagja volt. Élete utolsó éveiben József Attila-kutatással foglalkozott.