Ez az oldal az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutató Intézete Közalapítvány életrajzi anyagaiból készült.
Arisztokrata családban született Budapesten. Az érettségi után 1940-től rövid ideig a csepeli Weiss Manfréd Gépgyárban munkás. 1940 decemberében önkéntesként vonult be, majd 1941-ben a Ludovika Akadémia hallgatója lett. 1943-ban páncélos hadnaggyá avatták. Magyarország német megszállása után bekapcsolódott az antifasiszta ellenállásba, részt vett a Magyar Front létrehozásában. A Bajcsy-Zsilinszky Endre vezette ellenállási mozgalom katonai csoportjának az összekötője volt. 1944 végén az ellenállási mozgalom vezetőinek lebukása után átment a frontvonalon, Temesvárott szovjet fogságba esett. Az önként átállt katonák hadosztályában zászlóalj parancsnok, majd Nyikolajevben az NKVD 126. sz. táborában szovhoz brigádvezető, később a lágerkórház részlegparancsnoka. 1946 elején tért haza, a felszerelési csoportfőnökséghez osztották be az igazolási eljárás után. 1947-től Beleznay István vezérőrnagy, anyagi főcsoportfőnök segédtisztje. 1947-ben belépett az MKP-ba. 1948-ban a Magyar Szabadság Érdemrend bronz fokozatával tüntették ki háború alatti tevékenységéért. 1950-ben lett a piliscsabai harckocsiezred zászlóaljparancsnoka. A következő évben már Aszódon szolgált mint törzsfőnök és itt vette fel a Pálinkás családnevet. 1954-ben alezredessé léptették elő, de visszaélés vádja miatt – lefokozásként – az egri gépkocsizó lövészezred egyik zászlóaljának parancsnokává nevezték ki, ugyanakkor megszüntették tagjelöltségét az MDP-ben. Innen helyezték át 1955 júliusában a rétsági Páncélos Tiszthelyettes Kiképző Ezred törzsébe, beosztott tisztként. Később az alakulat törzsfőnöke lett. 1956-ban az ezred forradalmi katonai tanácsának elnökévé választották. Kapcsolatban állt a helyi forradalmi szervekkel, a nemzetőrséget fegyverrel és lőszerrel látta el. Október 31-én felsőbb parancsra megszervezte Mindszenty József bíboros Budapestre kísérését, az Úri utcai érseki palotában a bíboros védelmét, majd visszatért a rétsági laktanyába. November 4-én az ezredparancsnok utasítására riadót rendelt el, egysége védelmi terepszakaszt foglaltak el. Harcba hívták a katonaviselt férfilakosságot, számukra nagy mennyiségű fegyvert és lőszert adtak ki. Végül Váradi Gyula vezérőrnagy telefonon adott tájékoztatása és utasítása alapján tették le a fegyvert harc nélkül a szovjetek előtt. 1956. december 25-i letartóztatása, majd szabadulása után 1957. január 4-én saját kérésére leszerelték, februárban ismét letartóztatták. Első fokon 1957. szeptember 16-án életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték, de a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Különtanácsa 1957. november 11-én halálra módosította az ítéletet. A halálos ítéletet a Budapesti Országos Börtönben hajtották végre 1957. december 10-én reggel.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
