Élet-Stílus

Japán Nagydíj: előny a Ferrarinál

Meglepetésre a brazil Felipe Massa szerezte meg az első rajthelyet a Japán Nagydíjon. Michael Schumacher a második, míg legnagyobb riválisa, Fernando Alonso az ötödik helyről startolhat.

Ha nem esik le az eső, akkor lehet, hogy komoly szundikálásba torkollik a szurkolók számára a Forma-1-es világbajnokság Japán Nagydíja. A Ferrari és a Renault ugyanis jelenleg nincs egy súlycsoportban.


A száraz, napos időmérőedzésen a Bridgestone gumik sokkal jobbnak tűntek, mint a francia csapat által is használt Michelin-abroncsok. A japán keveréket használók közül is kiemelkedett a Ferrari, toronymagasan verte a mezőnyt. Meglepetésre azonban nem a nyolcadik vb-címére hajtó Michael Schumacher, hanem Felipe Massa szerezte meg az első rajtkockát – pályafutása során másodszor.


A Renault-csapat problémáját fokozza, hogy nem csak a két Ferrari volt gyorsabb nálunk, hanem még a Toyoták is eléjük kerültek az időmérőedzésen. A szezon során eddig ez a legjobb eredménye a japán istállónak, ám valószínűleg, ahogy tavaly is, most is jóval könnyebb autóval indulnak, mint ellenfeleik.

A legjobb Michelinnel induló pilóta persze a címvédő Fernando Alonso volt, de csak az ötödik helyet tudta megszerezni, közvetlenül csapattársa előtt. Persze, ha figyelembe vesszük a Renault autóinak rajtkészségét, akkor várható, hogy Alonso hamar felzárkózik.


A statisztika azonban így is Michael Schumacher és a Ferrari győzelmét jósolja, hiszen amíg a német pilóta már ötször nyert Szuzukában, addig spanyol ellenfele még soha. Ugyanakkor még mindig közbe szólhat az időjárás is, a szabadedzéseken esett az eső, és ott a Renault-k sokkal ütőképesebbek voltak.

A nap vitathatatlanul legnagyobb meglepetését a McLeren hozta. Bár a csapat egész évben szenvedett, azért így is csalódáskeltő, hogy egyik autója sem tudott a legjobb tíz közé jutni a szombati időmérőn. A McLeren egyre közelebb kerül ahhoz, hogy elérje tíz évvel ezelőtti negatív rekordját. Utoljára 1996-ban fordult elő, hogy a wokingiak nem nyertek versenyt egy évben.

Forma-1-es vb, Japán Nagydíj, időmérőedzés:




Japán Nagydíj: előny a Ferrarinál 1

forma1.lap.hu

Japán Nagydíj: előny a Ferrarinál 1
Japán Nagydíj: előny a Ferrarinál 3


1. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 1:29.599
2. Michael Schumacher (német, Ferrari) 1:29.711
3. Ralf Schumacher (német, Toyota) 1:29.989

Japán Nagydíj: előny a Ferrarinál 4

Felipe Massa (EPA)

4. Jarno Trulli (olasz, Toyota) 1:30.039
5. Fernando Alonso (spanyol, Renault) 1:30.371
6. Giancarlo Fisichella (olasz, Renault) 1:30.599
7. Jenson Button (brit, Honda) 1:30.992
8. Rubens Barrichello (brazil, Honda) 1:31.478
9. Nick Heidfeld (német, BMW) 1:31.513
10. Nico Rosberg (német, Williams) 1:31.856
11. Kimi Raikkönen (finn, McLaren) 1:30.827
12. Robert Kubica (lengyel, BMW) 1:31.094
13. Pedro de la Rosa (spanyol, McLaren) 1:31.254
14. Mark Webber (ausztrál, Williams) 1:31.276
15. Vitantonio Liuzzi (olasz, Toro Rosso)1:31.943
16. Christijan Albers (holland, Midland) 1:33.750
17. David Coulthard (brit, Red Bull) 1:32.252
18. Robert Doornbos (holland, Red Bull) 1:32.402
19. Scott Speed (amerikai, Toro Rosso) 1:32.867
20. Takuma Szato (japán, Super Aguri) 1:33.666
21. Tiago Monteiro (portugál, Midland) 1:33.709
22. Szakon Jamamoto (japán, Super Aguri)

További program:
Japán Nagydíj, vasárnap, 7:00

Ajánlott videó

Olvasói sztorik