Élet-Stílus

Kirúgták a hibázó Renault-szerelőt

A Renault istálló visszautasította Alonso vádaskodásait, és közölték, hogy megváltak attól a szerelőtől, aki a Magyar, illetve a Kínai Nagydíjon is hibázott.

A francia istálló szóvivője cáfolta azokat a kijelentéseket, amelyek szerint a csapatot csak a konstruktőri verseny érdekelné, és nem tennének meg mindent annak érdekében, hogy Alonso meg tudja védeni vb-elsőségét. „Abban igaza van, hogy nem állunk 100 százalékban mögötte, de csak azért, mert 150 százalékban támogatjuk” – nyilatkozta a szóvivő.

„Nem tudjuk, mire gondolt. A véleményem szerint nagyon frusztrált lehetett, hogy végül nem sikerült megszereznie az elsőséget Kínában” – utalt a címvédő vádjaira a csapat illetékese. „A konstruktőri cím megszerzéséért folyó harc is rendkívülien kiélezett, és feltehetően csak akkor lehetünk sikeresek, ha a mi pilótánk győz az egyéniben is” – tette hozzá a szóvivő.

A spanyolnak mindenesetre már nem kell amiatt aggódnia, hogy a kétszer is hibázó szakemberen elúszhat a hétvégi suzukai versenye: a Renault bejelentette, hogy átszervezi a boxcsapatot, és lecseréli a jobb hátsó keréknél dolgozó szerelőjét. A meg nem nevezett Renault-alkalmazott a hétvégén rosszul rögzítette a jobb hátsó abroncsot, és ezt ráadásul csak későn vette észre. A baki miatt tíz másodperccel hosszabb ideig tartott a spanyol kerékcseréje. Ráadásul ő volt az, aki a Hungaroringen is hibázott, és emiatt élről állva volt kénytelen feladni a versenyt Alonso.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik