Élet-Stílus

Lippi a spanyol bajnokságban folytatná

A németországi világbajnokságon aranyérmet szerzett olasz válogatott szövetségi kapitánya úgy nyilatkozott, hogy a spanyol bajnokságban, a La Ligában folytatná a pályafutását.

Marcello Lippi a vébét követően – korábbi kijelentésének megfelelően – lemondott a posztjáról, és most jól megérdemelt pihenését élvezi. „Több helyről is megkerestek az elmúlt időszakban, Franciaországból, Angliából, Törökországból és Görögországból, de egyelőre még nem akarok dolgozni.” – nyilatkozta az 58 éves szakember, aki saját bevallása szerint a spanyol élvonalban folytatná legszívesebben pályafutását.

Rengeteg ajánlatot kapott Lippi, sajtóértesülések szerint többek között a Manchester United is bejelentkezett, de a tréner feltehetően csak 2007-ben vállal újra munkát, addig vár a megfelelő ajánlatra.

Utódjáról az új olasz válogatott kispadján, Roberto Donadoniról elismerően nyilatkozott Lippi: „Biztos vagyok benne, hogy sikeres lesz vele is a csapat, hiszen elképesztően erős a keret.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik