Élet-Stílus

Újra listavezető a ZTE

Továbbra sem talált legyőzőre a ZTE, miután a labdarúgó Borsodi Liga 8. fordulójának hétfői mérkőzésén egy góllal nyert Sopronban és a mezőny egyedüli veretlen csapataként vezeti a tabellát.

Már az első pillanatoktól fogva nyílt sisakos küzdelem folyt a pályán, mind a két gárda a győzelemre hajtott. Először a vendégek veszélyeztették a soproniak kapuját, de nem voltak elég pontosak a befejezéseknél, illetve Nagy Lajos bombájánál a felsőléc ’mentett’. A soproniak is megmutatták mire képesek, és Kampa bravúrjai kellettek ahhoz, hogy ne kerüljön hátrányba a ZTE.

A 33. percben aztán végre megzörrent a háló, a zalaegerszegi szurkolók ünnepelhettek: Józsi megpattant lövése a hosszún érkező Sebők elé pattant, akinek nem jelentett problémát közelről a hálóba passzolnia (0-1). Néhány perccel később Feczesin egalizálhatott volna, de a labdája – megint csak kevesen múlott – a kapufa mellett hagyta el a játékteret.

A mintegy 2000 szurkoló örömére az élénk eseménydús játék a második félidőben is folytatódott, ám akárcsak az elsőben, gól sokáig nem akart születni. A 82. percben Feczesin okosan tette bele a fejét egy szögletbe, és a labda a kapufáról bepattant (1-1). A hazai drukkerek még javában ünnepeltek, amikor két perccel később ismét a ZTE-nél volt az előny: egy jobboldalról beívelt szabadrúgást Botison megpattant, de mivel a védők mozdulatlanul figyelték, volt ideje ráfordulni, és a gyengén eltalált lövés becsurgott a jobb alsóba (1-2).

Borsodi Liga, 8. forduló
FC Sopron-Zalaegerszegi TE 1-2 (0-1)
Sopron, 2800 néző
V.: Megyebíró
Gólszerzők: Feczesin (81.), illetve Sebők J. (32.), Botis (83.)
Sárga lap: Lekic (16.), illetve Nagy L. (37.), Sebők V. (50.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik