Élet-Stílus

Birkózó-vb: Sastin az ötödik helyen végzet

admin
admin

2006. 09. 30. 13:52

Sastin Marianna az ötödik helyen végzett a nők 59 kilogrammos kategóriájában a Kantonban zajló birkózó-világbajnokságon, az 55 kilós Godó Kitti viszont hamar elbúcsúzott a versenytől.

A tavalyi budapesti vb-n második Sastin svéd ellenféllel kezdett, majd a 16 között a kolumbiai Jackeline Renteriát, a negyeddöntőben pedig a német Stefanie Stubert győzte le. A döntőbe jutásért aztán a hazai Li Huj-szu ellen lépett szőnyegre az idei Eb-bronzérmes magyar, aki álomszerűen kezdte a találkozót. Az első menetben kétszer gyönyörűen dobta el ellenfelét és majdnem sikerült betussolnia is, így 7-0-ra hozta a szakaszt. A második két percben magára talált a kínai birkózó és az akciódús menetet 5-3-ra nyerte. A döntő szakaszban már mindkét versenyző fáradtabban mozgott és végül Li egy ponttal győzött, így a finálé helyett a bronzmérkőzésen lépett legközelebb szőnyegre.

A harmadik helyért kiírt mérkőzés elején az ellenfél, az ukrán Natalja Inyisin tűnt kezdeményezőbbnek, megpróbálta kitolni ellenfelét a szőnyegről, ám Sastinnak a szorult helyzetben sikerült magával húznia riválisát, aki egy hajszállal előbb kilépett nála, így a magyar birkózó 1-0-ra vezetett.


A periódus további részében Inyisin nagyon aktív volt, s “fáradozásai” két mögékerülést és szakaszsikert eredményeztek. A második menetben is az ukrán tűnt frissebbnek, gyorsan újra Sastin mögé került, aki belekontrázott ugyan a pörgetési kísérletbe, ám pontot nem tudott szerezni. A menet második felében az 1-0-ás hátrányban lévő magyar mindent megpróbált, de ellenfele jól védekezett, ráadásul az utolsó másodpercekben még egy pontot szerzett, így övé lett a bronz, Sastin Marianna pedig az ötödik helyen végzett.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.