Élet-Stílus

Alonso rajtolhat az élről Kínában

admin
admin

2006. 09. 30. 10:24

A címvédő Fernando Alonso, a Reanult spanyol pilótája indulhat az első rajtkockából a Forma-1-es világbajnokság vasárnapi Kínai Nagydíján. Legnagyobb riválisa, a nyolcadik vb-címéért hajtó német Michael Schumacher csak a harmadik sorból rajtolhat.

A szombati időmérőedzésen, amelyen esős pályán kellett körözniük a versenyzőknek, Fernando Alonso csapattársa, az olasz Giancarlo Fisichella lett a második, a brazil Rubens Barrichello (Honda) pedig a harmadik. A világbajnoki címvédő spanyol pilóta a Reanult 50., míg saját maga 15. rajtelsőségét szerezte meg szombat délben Sanghajban.


A hétszeres vb-győztes Michael Schumacher (Ferrari) csupán a hatodik eredményt produkálta. A német sztárnak a teljes tréning alatt problémái voltak a gumikkal, csakúgy, mint a többi Bridgestone-abroncsot használó pilótának, akik közül csak Schumacher került be az első tízbe.


Három futammal a vége előtt Alonso két ponttal vezet a világbajnoki pontversenyben az idény végén visszavonuló Michael Scumacher előtt. Mindkét pilóta hat futamgyőzelmet számol, igaz, amíg a spanyol a szezon első felében aratta a győzelmeit, addig a német az utolsó hat nagydíjből négyet is megnyert. Ugyanakkor a Ferrari-pilótának nem sok babér termett eddig Kínában: 2005-ban feladta a versenyt, 2004-ben pedig csak a 12. helyen zárt. Ellenben Alonso tavaly megnyerte a sanghaji futamot, míg két évvel ezelőtt éppen csak lemaradt a dobogóról.


Kínai Nagydíj, időmérőedzés:
1. Fernando Alonso (spanyol, Renault) 1:44.360
2. Giancarlo Fisichella (olasz, Renault) 1:44.992
3. Rubens Barrichello (brazil, Honda) 1:45.503
4. Jenson Button (brit, Honda) 1:45.503
5. Kimi Raikkönen (finn, McLaren) 1:45.754
6. Michael Schumacher (német, Ferrari) 1:45.775
7. Pedro de la Rosa (spanyol, McLaren) 1:45.877
8. Nick Heidfeld (német, BMW) 1:46.053
9. Robert Kubica (lengyel, BMW) 1:46.632
10. Robert Doornbos (holland, Red Bull) 1:48.021
11. Scott Speed (amerikai, Toro Rosso) 1:45.851
12. David Coulthard (brit, Red Bull) 1:45.968
13. Vitantonio Liuzzi (olasz, Toro Rosso) 1:46.172
14. Mark Webber (ausztrál, Williams) 1:46.413
15. Nico Rosberg (német, Williams) 1:47.419
16. Ralf Schumacher (német, Toyota) 1:48.894
17. Jarno Trulli (olasz, Toyota) 1:49.098
18. Christijan Albers (holland, Midland) 1:49.542
19. Tiago Monteiro (portugál, Midland) 1:49.903
20. Takuma Szato (japán, Super Aguri) 1:50.326
21. Szakon Jamamoto (japán, Super Aguri) 1:55.560
22. *Felipe Massa (brazil, Ferrari) 1:45.970


*Motorcsere miatt tízhelyes büntetést kapott.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.