A Hat hét hat tánc egy keserédes történet két teljesen különböző ember egymásra találásáról. Az út, melynek során a két eltérő korú, mentalitású, társadalmi helyzetű idegen egyre közelebb és közelebb kerül egymáshoz éppen annyira rögös, fájdalmas, és sokszor vidám és izgalmas, mint maga az élet.
Lilyt és Michaelt a sors különös szeszélye sodorja egymás mellé, amikor a hatvannyolc éves idős asszony (Vári Éva) táncórákat készül venni öregek otthonában lévő lakásában, s a tánciskola a nyers és cinikus Michelt (Kulka János) utalja ki hozzá. A kezdeti ellenséges viszony a táncórák és az egyre őszintébb beszélgetések során fokozatosan oldódik, ahogy megpróbálják elfogadni és megérteni egymást. Az özvegy lelkészné és a kisiklott életű bukott táncos nem is különbözhetne jobban, mégis van bennük valami közös: a magány, melyet hazugságokkal próbálnak palástolni, és a vágy, hogy végre kötődhessenek valakihez.
A hat jelenet mindegyike sajátos hangulatú, különböző korokból származó táncokkal és zenékkel, nemcsak lelki, hanem tánctörténeti utazás részesei is lehetünk. Az órák egyre inkább Lily és Michael életének fénypontjává válnak, ünneppé, ami megtöri az egyhangú és szomorú hétköznapokat.
A Hat hét hat tánc, mint Kulka János és Vári Éva a FigyelőNetnek elárulta, régi álmukat váltja valóra, hogy végre együtt játszhassanak egy kétszemélyes darabban. Kulka János tőle szokatlan szerepben látható, neki egyfajta jutalomjáték a darab, hiszen régóta szenvedélyes táncos. A hat nap alatt sorra kerül a swing, a tangó, a bécsi keringő, a foxtrott, a cha-cha-cha és a kortárs tánc.
A néző az érzelmek összes skáláját megtapasztalhatja a másfél óra során. Mosolyoghatunk a szereplők emberi botladozásain, átlátszó trükkjein, hogy megtartsák büszkeségüket és a látszatot, hogy minden rendben van, nevethetünk Michael cinikus és sajátos humorán és szabadosságán. De mivel minden egymásra találás olykor nehéz és fájdalmas, néha igencsak érezzük azt a bizonyos gombócot a torkunkban, ahogy feltárul a szereplők múltja és előkerülnek a szomorú emlékek, vagy ahogy felvillan a kilátástalan és borús jövő.
A táncórák a múlt és a jövő közti határmezsgyén helyezkednek el, röpke boldog pillanatok csupán, a gondtalanság és a szabadság pillanataival, amikor mindkettőjük igazán önmaga lehet, míg az ajtón kilépve újra rájuk zuhan a valóság.
