Élet-Stílus

Már nem olcsóbbak a diszkontkutak

admin
admin

2006. 08. 25. 12:15

Morgunk, zúgolódunk, szidjuk az államot, a külföldi olajnagyhatalmakat, a háborúkat, de nincs mit tenni, hozzászoktunk, hogy 300 forintot, vagy akár jóval többet kell fizetnünk egyetlen liter 95-ösért. Szemünk sem rebben, amikor azt halljuk a hírekben, hogy ismét emel a Mol, pedig ez azt jelenti, mindenhol emelés lesz, mivel a legtöbb társaság ettől a cégtől szerzi az üzemanyagot.

A gyakori emelések miatt már az az önnyugtató rituálé sem segít, amikor az emelés előtti, “békebeli” nap estéjén felkerekedünk, hogy negyedórás sorban állás után még az “olcsó” naftából tölthessük fel a tankot. Olcsó vigaszt nyújt csak, hogy vannak azért nálunk rosszabb helyek is: egy törökországi vagy olaszországi nyaralásból hazatérve, kifejezetten üdítő a 300 forint körüli benzinárra pillantani.

Nem lesz jó dolgunk

Ne zavarjon meg senkit az a tény, hogy az utolsó 2 hétben 11 forinttal csökkent a benzin ára, amivel nagyjából mindenhol 300 forint alá került literenként a 95-ös is, kivétel az autópályák és nagy bevezető utak mentén a városhatárban.

Mivel nem értünk hozzá, nem bocsátkozunk előrejelzésekbe, de jobb, hogy ha ezt a kis csökkenést senki nem tervezi be hosszú távra. A kőolajár a nyáron csúcsokat döntögetett, s nagyobb az esély egy lottó ötösre, mint a tartós árcsökkenésre. A háborúk már az olajért folynak, s ki tudja, nemsokára a Mad Max-es idők is eljönnek!


Jó akciók, közepes árak a Shellnél (vezess.hu)

Már nem olcsóbb a diszkont

A diszkontkutak megjelenését sokan fogadták kitörő örömmel, és azóta is abban a boldog hiszemben járnak oda, hogy ők olcsóbban tankolnak, mint azok, akik a hagyományos nagy olajtársaságok kútjainál vételezik az üzemanyagot. Ez az állítás mostanra részben megdőlt.

Mára odaveszett ugyanis a jellemzően nagy áruházláncok által működtetett kutak 10-15 forintos árelőnye. Ha figyeljük a városi utak árait, könnyedén találunk olyan nevesebb olajtársaságokat, ahol mindössze 2 forinttal drágábban tankolhatunk, így már nem éri meg a város szélére kiautózni, főként nem néhány literért!

Sőt, gyakorlatilag egy egész tankért sem érdemes, mert egy 50 literes tank esetén 100 forintot spórolhatnánk meg, de ennyiből 7 literes átlagfogyasztással számolva mindössze 5 kilométert tudunk megtenni.

És találni olyan kutakat is, amelyek bekínálnak a Tesco vagy az Auchan árai alá. Itt megint csak néhány forintos különbségről van szó, amiért szintén nem érdemes sokat autózni, de ha épp arra visz az utunk, megspórolunk egy városszéli kirándulást.

Az ESSO a legolcsóbb

Árnyomozó budapesti túránk alkalmával a Bécsi úti ESSO-kút kínálta a legkedvezőbb áron a 95-ös benzin literjét, gázolajban pedig a második helyre került. Egyetlen forinttal előzte meg ugyanis a soroksári Auchan-kút, ahol viszont 2 forinttal drágább a 95-ös, és nincsen kisbolt, a fizetés autóból, egy konténernél történik.


Nagy az eltérés a Mol-kutaknál (vezess.hu)

Érdekes, hogy a másik hipermarket, a Tesco a vártnál hátrébb szorult, a nyertes ESSO-kúttal szemben lévő Shell-töltőállomás is olcsóbban méri már mindkét üzemanyagfajtát – persze ez nem minden Shell-kútra igaz. A Tescónál nem érvényes a korábbi akció sem, miszerint az áruházi blokkal kapunk néhány forint további kedvezményt. A JET-kút mindenütt az olcsóbbak között van, – így jó választás – bár a gázolajat nem mérik annyira jól, mint a benzint.

Egy évvel korábbi felmérésünkhöz képest az AGIP-kút helyezése változott leginkább, amelyik tavaly a legdrágábbak, idén a legolcsóbbak között szerepel. A hipermarketek közelében lévő főúton 293,9 forintért lehet 95-öshöz, 281,9-ért pedig gázolajhoz jutni.

A Shell az OMV és a Mol kútjai között nagy eltérés van, így nehéz őket bárhová besorolni egy listán belül. Két budapesti Shell-kút között találni 10 forintos eltérést is, így furcsamód a Shell egyszerre a legolcsóbb és a legdrágább benzinkút. Ennél nagyobb eltérést tapasztaltunk a Mol-kutakon a gázolaj literenkénti áránál, de az általános ár Magyarország legnagyobb olajtársaságánál jellemzően közepes, akárcsak az OMV-nél.

Kipróbáltuk, nem működött

Rákattintottunk a www.holtankoljak.hu weboldalra, amely Magyarország első, átfogó üzemanyagár-keresőjeként hirdeti

Olcsó az Auchan, de nincsen bolt, se mosó (vezess.hu)

magát. Támpontként ugyan elmegy, de a legolcsóbbként feltüntetett kútnál 5 forinttal többet mutatott a tábla, mint a weboldalon.

A legjobb megoldás, ha nyitva tartjuk a szemünket. Egy idei rendelet szerint már minden benzinkút köteles feltüntetni árait jól látható helyen, és furcsamód ennek eleget is tesznek.

Kirándulni nem, figyelni érdemes!

Budapest határain belül nem érdemes sokat autózni a diszkontkutak miatt, mivel gyakorlatilag elvesztették árelőnyüket a többiekkel szemben. Az Auchan ugyan a legolcsóbbak között van, de nincs shop, ahol vásárolhatnánk, ezzel a szemben a Tescót pont az olcsó kis bolt teszi vonzóvá, a kedvező üzemanyagárak mellett.

A régebb óta működő kúthálózatok közül az AGIP és az ESSO szinte mindenütt olcsó, de a Shell és a Mol is kínál jutányos áron, kivéve néhány arcpirítóan drága állomást – a Shellnél ilyen például a Fő utcai, a Mol-nál pedig az Istenhegyi úton található pénzverde.

Jó tanács: próbáljunk olyan helyen tankolni, ahol a közelben több más kút is van, az árverseny miatt itt biztosan olcsóbban jutunk hozzá az üzemanyaghoz, mint egy kókadtan árválkodó kútnál. Ha lehet, kerüljük a tankolást az autópályák mentén!

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.