Élet-Stílus

Kosár-vb: lesz újabb Dream Team?

Az A, B, C és D jelű hatos Szendajban, Hirosimában, Hamamacuban és Szapporóban lép pályára a jövő csütörtökig tartó csoportkörben, az ezt követő kieséses szakaszra pedig Szajtamában kerül sor. Utóbbi város 22 ezer nézőt befogadó csarnokában rendezik majd szeptember 3-án a döntőt is.

A csoportok 1-4. helyezettje küzdhet tovább a nyolcaddöntőben – a többiek hazautaznak -, az aranyérmes pedig automatikusan kvalifikálja magát a 2008-as pekingi olimpiára. Ami az esélyeket illeti, a közvélemény az alaposan átalakított – és a hírek szerint rendkívül motivált – amerikai válogatott diadalát várja, ám a Team USA dolgát alaposan megnehezítheti a felvezető kínai Stankovic Kupát megnyerő, Európa-bajnok Görögország, a Jugoszlávia néven címvédő Szerbia-Montenegró és az olimpiai bajnok Argentína vagy éppen a spanyol válogatott is.

Team USA: hiányoznak a nagy öregek

Az amerikai válogatott a Dream Team 1992-es varázslatos produkcióját követően az elmúlt években csúfosan leszerepelt a világversenyeken. Ezt a szégyent akarja helyrehozni a Mike Krzyzewski által irányított rendkívülien fiatal csapat. Az egyetemi kosárlabdázás egyik legnagyobb alakja jó néhány NBA-sztárra nem számíthat, de a keret így is bombaerős: Dwayne Wade-el, LeBron James-szel, Brad Millerrel és Carmelo Anthony-val az aranyéremre is esélyesek az amerikaiak.

A torna másik favoritja az argentin csapat, amely az egyetlen igazi sztárjátékosa mellett a csapategységben bízhat. A felkészülés során Manu Ginobili-ék minden mérkőzésüket megnyerték, de közvetlenül a vébé előtt kétszer is kikaptak a spanyoloktól. Egyelőre úgy tűnik ez nem okozott törést az argentinoknál, hiszen az első három meccsükön kilenc pontot szereztek.

Európa az NBA-sztárokra épít

A már említett spanyoloknál is egy játékos emelkedik ki a keretből: Pau Gasol, a Memphis Grizzlies profija. A meccsenként 21 pontot szóró hórihorgas kosaras, az első három fordulóban jól teljesített, és a torna egyik titkos favoritját, a németeket sikerült legutóbb meglepően könnyedén elintézniük. A németek Dirk Nowitzki-ban
Kosár-vb: lesz újabb Dream Team? 1

A németek Nowitzkiben bíznak (Reuters)

bíznak, aki a 2005/2006-os szezonban egészen az NBA nagydöntőig vezette a Dallas-t, ahol azonban alulmaradtak a Wade-el felálló Miamival szemben. A csapat többi tagjának is fel kellene nőnie “Dirkules”-hez, hogy sikerüljön a legjobb négy közé jutni.

A szerb csapat idén is nagyon erős, annak ellenére, hogy mindössze egy az amerikai profi bajnokságban szereplő játékos tagja a fiatalításon átesett válogatottnak. A franciákról sem szabad elfeledkezni, hiszen a csapatban nem kevesebb, mint négy NBA-profi játszik. Igaz nem számíthat a kapitány, a legnagyobb sztárjára, Tony Parkerre, aki néhány nappal a vébé előtt, az utolsó felkészülési meccsen megsérült.

A szervezők tájékoztatása szerint Hirosimában és Szapporóban már valamennyi jegy elkelt, míg Szendajban és Hamamacuban még árusítják az átszámítva 7-16 ezer forintos belépőket. Ugyancsak teltház lesz a végjátékban, noha oda már csak 9-35 ezer forintért lehet bejutni.

A csoport
Argentína-Venezuela 96-54
Szerbia-Montenegró-Libanon 104-57
Franciaország-Nigéria 64-53
Az állás:
1. Argentína 6 pont (már továbbjutott)
2. Szerbia-Montenegró 5
3. Libanon 4
4. Venezuela 4
5. Nigéria 4
5. Franciaország 4

B csoport
Angola-Új-Zéland 95-73
Németország – Spanyolország 71-92
Japán-Panama 78-61
Az állás:
1. Spanyolország 6 pont (már továbbjutott)
2. Angola 6 (már továbbjutott)
3. Németország 5
4. Új-Zéland 4
5. Japán 3
6 Panama 3

C csoport
Az állás:
1. Görögország 4 pont
2. Törökország 4
3. Brazília 3
4. Ausztrália 3
5. Litvánia 2
6. Katar 2

D csoport:
Az állás:
1. Egyesült Államok 4 pont
2. Olaszország 4
3. Szlovénia 3
4. Puerto Rico 3
5. Szenegál 2
6. Kína 2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik