Élet-Stílus

Kuttor bízik a továbbjutásban

admin
admin

2006. 08. 11. 14:18

Az FC Fehérvárnak az idegenbeli visszavágón kellene kiharcolnia a továbbjutást az UEFA-kupában, miután csütörtökön, hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a svájci Grasshoppersszel. Kuttor Attila csapatkapitány szerint a feladat nehéz, de nem lehetetlen.

– Elégedett az 1-1-es eredménnyel?
– A hosszabbításban sikerült egyenlítenünk, s ez mindenképpen dicséretes, ugyanakkor a továbbjutás szempontjából nem az igazi ez a döntetlen, hiszen ezzel a Grasshoppers került kedvező helyzetbe – nyilatkozta honlapunknak a fehérváriak kapitánya.

– Edzőjük, Csertői Aurél mint mondott a lefújást követően az öltözőben?
– A csapat küzdőszellemét dicsérte.

– A kinti mérkőzés is szóba került?
– Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy nem lesz könnyű idegenben kiharcolni a továbbjutást, de mindent megteszünk azért, hogy mi kerüljünk ki győztesen a párharcból. A körülményeket tekintve nincs egy súlycsoportban a két csapat, a pályán azonban – szerencsére – ez nem tűnt fel, és hiszem, hogy a visszavágón sem vallunk majd szégyent.

Kilenc évvel ezelőtt, a Bajnokok Ligája csoportkörében, a Ferencváros 3-0-ra győzte le otthonában Grasshopperst…
– Ez nekem is eszembe jutott már. Ha tiszta fejjel futballozunk, és kihasználjuk a helyzeteinket, mi is boldogan térhetünk haza Svájból.


– Mennyit pénzt tenne fel a Fehérvár sikerére?
– Nem szoktam fogadni.

– Jósolni sem?
– Nem. Labdarúgó vagyok, nem jós. Azt viszont újra elmondhatom: mindent elkövetünk a jó eredményért! Remélem, sikerrel járunk.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 19.
Szorosan egymásra záródva parkolnak a gépjárművek a főváros VII. kerületének egyik mellékutcájában. A furgon néhány centiméteres távolságot hagyva állt be az előtte és mögötte álló járművek közé.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.