Élet-Stílus

Cortina marad a szövetségi kapitány

admin
admin

2006. 08. 08. 13:12

A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) elnökségének döntése értelmében Pat Cortina marad a válogatott szövetségi kapitánya. Jövőre a svédek ellen, illetve a divíziós világbajnokságon bizonyíthat a kanadai tréner által irányított gárda.

„Köszönöm a lehetőséget erre a több szempontból is új idényre, ugyanis most először fogok kizárólag a nemzeti csapattal foglalkozni. Ha jövő áprilisban jól szerepelnénk a szlovéniai divízió I-es világbajnokságon, akkor éppen hazámban, a kanadai Québecben játszanánk 2008-ban az A csoportos vb-t, ami duplán különleges élmény lenne a számomra” – mondta a budapesti sajtótájékoztatón a kanadai-olasz szakember, akinek nem hosszabbították meg a szerződését az Alba Volán-FeVitánál. Hozzátette: szakmai igazgatóként egyben az utánpótlás-válogatottak felügyeletét is ellátja.

Studniczky Ferenc, a szövetség elnöke bejelentette, hogy Magyarország megpályázza a 2012-es vb rendezését, majd ismertette a válogatott 2006/2007-es programját. Az áprilisi, divízió I-es ljubljanai seregszemléig Cortina gárdája többek között az olimpiai és világbajnok svédekkel is összeméri erejét: a skandináv elitalakulat március 29-én a Papp László Arénában, majd másnap egy később kijelölendő helyszínen lép fel.

„Abban bízunk, hogy ki tudjuk használni a futball visszaesése következtében keletkezett itthoni vákuumot, és sok nézőt becsalogatunk a mérkőzéseinkre” – mondta Studniczky Ferenc.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Cegléd, 2011. augusztus 14.
A ceglédi Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet.
MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.