Élet-Stílus

F1: tiltott eszköz a Renault-nál

admin
admin

2006. 08. 01. 13:31

Új gumikkal a Hungaroringre

„Remélem, hogy az újonnan kifejlesztett Michelin gumik beváltják a hozzájuk fűzött reményeket, ezért nem aggódom különösebben” – nyilatkozta Alonso, a pontverseny éllovasa. Flavio Briatore, a Renault csapatfőnöke hétfőn azt nyilatkozta, hogy ideje lenne, ha a Michelin az eddiginél jobb gumikkal látná el a versenyautóit, mert a Ferrari a Bridgestone-nal szinte szárnyal, míg ők csak kocognak utána. „Ébresztő, urak” – keménykedett Briatore. „Az egész világ láthatta, mire mentünk Hockenheimben ezekkel a hólyagokkal.”


Közel egy éve versenyez a Renault Forma–1-es csapata egy általuk kifejlesztett, új típusú lengéscsillapítóval. Ebben egy függőleges irányban mozgó súly segít csökkenteni a kerekek rázkódását, aminek főleg hepehupás pályákon és a kerékvetőkön van jelentősége.

Ezt az ellensúlyos lengéscsillapítót a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a Francia Nagydíj után betiltotta, mivel úgy látták, hogy ez a megoldás javítja az autók aerodinamikai teljesítményét is. Az FIA szerint ezek az eszközök mozgó aerodinamikai elemnek számítanak, ami viszont tilos.

A történet azonban a Német Nagydíjon folytatódott, ahol a Renault a tartalék autót úgy küldte el a technikai ellenőrzésre, hogy abban benne voltak a speciális csillapítók. A vizsgálaton pedig az FIA szakembereiből álló sportfelügyelői testület szabályosnak minősítette a kocsit.

Nélküle nem ment Alonsóéknak

Azonnal lépett a Renault, vissza akarták szerelni az éles autókba is az eszközt, ám az FIA megfellebbezte a háromtagú grémium döntését. Ezért aztán a francia csapat, tartva a büntetéstől, végül az ellensúlyos lengéscsillapítók nélkül versenyzett, és idei legrosszabb eredményüket érték el. Fernando Alonso ötödik, Giancarlo Fisichella hatodik lett a futamon.

Nem egyértelmű azonban, hogy a rendszer hiánya okozta a csapat gyengélkedését, de miután a rendszer a gumikat is óvja, a jelenleg gyengébben teljesítő Michelin abroncsok még nagyobb terhelést kaphattak.

Nem nyugodott bele a döntésbe a Renault, és kérte az FIA-tól, hogy vizsgálják meg a lengéscsillapítókat, amelyek szerintük teljesen szabályosak. A szövetség ígéretet is tett rá, hogy a Fellebbviteli Bíróság állást foglal az ügyben. Csakhogy annak döntése augusztus végére, szeptember elejére várható.

Mégis maradhatnak

Flavio Briatore, a Renault csapatfőnöke kijárta a Forma–1 Technikai Bizottságának vezetőjénél, Charlie Whitingnál, hogy használhassák a lengéscsillapítókat, amíg ez a bíróság ki nem mondja szabálytalanságukat.

Az FIA rábólintott az ügyre, azaz a Fellebbviteli Bíróság üléséig büntetés nélkül bevethető a tiltott eszköz.

A Magyar Nagydíjon ismét a spéci gátlókkal versenyez a Renault (vezess.hu)

A francia csapat közleményben tudatta, hogy Magyarországon ismét beszerelik az ellensúlyos lengéscsillapítókat. Nálunk majd kiderül, hogy mekkora szerepe is volt hiányuknak Németországban.

Vége a történetnek? Dehogy! Bár a Red Bull, a McLaren és más csapatok mellett a Ferrari is lemásolta a megoldást, Jean Todt úgy nyilatkozott, hogy nem tartják szabályosnak a rendszert. Az pedig bármikor előfordulhat, hogy egy másik csapat óvást nyújt be a Renault ellen.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.