Élet-Stílus

Nem lesz Zidane-Materazzi szembesítés

Elmarad Zinedine Zidane és Marco Materazzi zürichi szembesítése a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fegyelmi bizottsága előtt.

Eredetileg úgy volt, hogy a németországi világbajnokság döntőjében összetűzésbe került két futballistát – Zidane a 108. percben szándékosan mellkason fejelte az őt provokáló Materazzit – együtt hallgatja majd meg a testület, az olasz játékos azonban azt kérte, hogy már korábban előadhassa álláspontját, ez esetben ugyanis nem kellene megszakítania szabadságát.

A FIFA hajlandó volt alkalmazkodni a védőhöz, aki így már pénteken beszámolhatott a történtekről. A fegyelmi bizottság ezt követően úgy foglalt állást, hogy ismételt meghallgatásra nincs szükség, vagyis az eredeti időpontban csak a francia középpályás áll a testület elé.

Zidane múlt szerdán a Canal+ tévécsatornán beszélt először a történtekről, s azt állította: Materazzi rendkívül durva szavakkal sértegette az édesanyját és a lánytestvérét.

Hozzátette: egyszer vagy kétszer még elengedte a füle mellett a szavakat, de amikor az olasz harmadszor is megismételte azokat, elvesztette a fejét. Megjegyezte, nem bánta meg tettét. Materazzi a nyilatkozataiban tagadta a francia klasszis állításait, de azt elismerte, hogy provokálta őt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik