Élet-Stílus

Össztűz a franciákra

Nem kímélik a francia lapok a labdarúgó-világbajnokságon két mérkőzés után mindössze két ponttal álló válogatottat, amely vasárnap este 1-0-ás vezetése ellenére sem tudta legyőzni Dél-Korea együttesét.

“Veszélyben a Kékek” – áll a Le Figaro címlapján, míg a Liberation a “Franciaország kudarca” címmel közöl írást a Lipcsében rendezett találkozóról. A L,Equipe sem bánik kesztyűs kézzel Raymond Domenech gyengécske produkciót nyújtó csapatával: a “Reménytelenül!” címmel megjelenő anyagban a napilap tudósítója elsősorban a második félidőben mutatott játék miatt kesereg: “Az első 45 percben egyértelműen uralta a meccset a csapat, amely szervezetten futballozott, a fordulás után azonban zuhanórepülést produkált a gárda. Nagyon elszomorító.”

Az újságok egytől-egyig megemlítik, hogy a négy évvel ezelőtti vb-n hasonló helyzetben volt a válogatott, amelynek a továbbjutáshoz Dániát kellett volna legyőznie legalább két góllal, ám ez akkor nem sikerült.

A Domenechet bíráló Le Parisien szerint a Togo elleni pénteki összecsapáson mindenképpen játszatni kell David Trezeguet-t, a Juventus csatárát, aki az ellenfél 16-osán belül életveszélyes.

A csoportban a Koreai Köztársaságnak négy pontja van jelenleg, de szintén négy pontja lehet a svájciaknak, amennyiben a papírformának megfelelően hétfőn legyőzik a több sebből vérző togóiakat. Így ha Dél-Korea és Svájc pénteken döntetlent játszik, s a franciák nyernek, a gólarány dönt a két továbbjutó helyről. Ebben az esetben egy kétgólos francia siker mindenképpen továbbjutást érne Zidanéknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik