A múlt nyomai
A rómaiak előtt a megye területét a kelta Hercuniates törzs tartotta a kezében. A kelta törzsi arisztokrácia a Kr. e.1. század végén, kiegyezvén a rómaiakkal, gyakorlatilag harc nélkül adta át a Dunántúlt az új hódítóknak. A Duna mentén egy katonai vonal – a limes – biztosította a birodalom határait. E katonai táborokkal megerősített védelmi vonal a mai Tolna megye keleti határán is végighúzódott. A megye belső területein Iovia volt a legjelentősebb település. 2000-ben sikerült a város maradványait fellelni egy korábban készült légi felvételen. A lussoniumi légiós tábor területéről származik a 19. század elején megtalált híres Jupiter Dolichenus-tábla. (Ma a Magyar Nemzeti Múzeumban található).) Ezt a háromszögletű, mintegy 36 cm magas bronzlemezt rúd végére erősítve, mint jelvényt vallási ünnepeken használták. A Tamási-szőlőhegyen került elő Concordia Augusta bronz szobra (Wosinsky Múzeum, Szekszárd), ami az egyetértés és béke istennőjének egy házi szentélyében állhatott.
Amilyen a táj olyan az íze…
Utasként, ha meg akarsz ismerni egy tájat, kóstold meg, ez minden felfedező alaptékája. A soknemzetiségű megye gasztronómiája és borkultúrája is meglepően különleges. Keverednek a magyaros ízek, a sváb, rác, török harmóniákkal, valóságos olvasztótégely etnikai „konfliktusok” nélkül, és akkor még nem is beszéltünk a borokról. A dél-dunántúli régióban az ország 22 borvidéke közül öt – a dél-balatoni, a mecsekaljai, a szekszárdi, a tolnai, a villányi – az ország ezen szegletében található.
A nagytestvérek mellett szerényen hallgat a tolnai borút, pedig semmi oka nincs rá. Már a rómaiak idején is virágzó szőlőkultúra jellemezte Pannóniát. Tolna megye borkultúráját az itt letelepedő németek-svábok fejlesztették tovább. A bortermelés jövedelmezőnek bizonyult, csapszékeken Szent Györgytől Szent Mihály napjáig a gazdák maguk mérték a bort. A Tolnai Borvidék három körzetében a tolnai, a völgységi és a tamási térségben 2800 hektáron nagyobb részben fehér fajtákat termesztenek, a kék szőlőt kisebb területen, főként a déli részen szüretelik. A Tolnai Borúton 15 település 28 pincészetében lehet kóstolni a fűszeres, bársonyos, barátságos, beszélgetős borokat. Régi leírások szerint hajdan itt több bor termett, mint amennyi víz volt a kutakban.
Arany a földben
Pedig a megye kútjai is kincset rejtenek. A régióban meglepően sok, 21 gyógy- és termálfürdő található. Az ország 39 gyógyfürdőjéből öt – Csokonyavisonta, Dombóvár-Gunaras, Harkány, Igal, Nagyatád – található a régióban. Minősített gyógyvízzel a térségben hét termálfürdő – Dunaföldvár, Hőgyész, Kaposvár, Marcali, Nagyberény, Szigetvár, Tamási – is büszkélkedhet. Nincs olyan szervi baj, vagy betegség, amire ezek a vizek ne hoznának gyógyulást. Ahogy arrafelé mondják: a halott feltámad, a beteg meggyógyul, az egészséges még száz évvel többet él, ha megmártózik az aranyló vizekben.
A vizes kikapcsolódás mellett számtalan lehetőségünk van a régió felfedezésére. Baranya megyében a 7 kilométer hosszúságú almamelléki erdei vasút, Somogyban a kaszói erdei vasút 8 kilométeres útján érinti a védett Baláta-tó különleges, mocsaras, zsombékos, őslápon levő területét is. Tolnában a Gemenci-erdőben 35 kilométer távolságon, teljes hosszában védett természeti területen, a Duna és a Sió holtágai mentén utazhatunk az erdei kisvasúttal. Aki aktívabb időtöltést szeretne, pattanjon lóra vagy kerékpárra, horgásszon, vagy vadásszon. A kerékpár egyébként is ideális eszköz a táj felfedezésére a változatos, de nem túlságosan tagolt domborzat, a nagy kiterjedésű erdők, a vizes területek nagy száma mind vonzó környezetet teremt a kerékpáros turizmus számára. 
Simontornya (fotó: simontornya.hu)
Csodák márpedig vannak
A történelem során számtalan etnikumnak kellett békésen megférnie egymás mellett a régióban. Ez a sokféleségben élő nemzet, a hagyományaikat őrző nemzetiségi kultúra is rendkívül változatossá teszi a vidéket. A kultúra mellett a vallás teremtett közösséget, így nem meglepő, hogy számos búcsújáró-csodaváró település található a Dél-Dunántúlon. A középkorban Báta országos jelentőségű búcsújáró hely volt, de a török hódoltság utáni korban rangját nem tudta visszaszerezni. A leghíresebb Tolna megyei búcsújáró hely Csicsó, német nevén Bründl (Bründl=Brünnlein= kutacska). A csicsói Szent Kúthoz már a XVII. század végén járnak ájtatoskodni a környékbeliek, pedig ekkor már pusztának mondják Csicsót.
Amikor Mercy Antal Ignác Károly Auguszt gróf, Hőgyész ura, 1745-ben megszerezte magának az addig csak zálogként használt területet és a kápolna építésébe kezdett, a búcsújárásnak már hagyományai voltak. Mint minden híres búcsújáró templomhoz, ehhez is igen változatos népi legendák és hagyományok társulnak. Egyik legismertebb ilyen legenda szerint a forrás ott fakadt, ahol a grófi konda egyik disznaja egy Mária-képet kapart ki a földből. Talán ez magyarázza, hogy Szent Antalnak is külön kultusza alakult itt ki, mert szentnek a disznó az attribútuma. A völgységi németek egyik legfontosabb búcsújáró helye Széplak volt, Cikó határában. A középkori templom megmaradt szentélyét már a 18. század óta kegyhelyként tisztelték, különösen a bonyhádiak és a cikóiak, de Kisboldogasszony napján távoli vidékekről is felkeresték a kegyhelyet. Különösen a nyomorékok és a betegek bíztak a szent gyógyulásban.
Bölcskei sírkövek
A 4. századtól a keleti lovasnépek rohamai ellen a védekezés új formáit kellett alkalmazni az átszervezett Pannóniában. Az eddigi dunai ártér szélén húzódó, jobbára csak fa őrtornyokkal megerősített limes helyett a védekezés fő hangsúlya a Duna partjára épített erődökre tevődött át. A legutóbbi időkben a bölcskei Duna-szakasz medrében találták meg egy ilyen jelentős méretű, mintegy 76×54 méteres erőd maradványait. Az erőd falaiba nagy mennyiségű Gellért-hegyi mészkövet, illetve a nagytétényi légiós tábor környékéről származó, a kereszténység elterjedésével pogánnyá átminősülő oltárkövet építettek be. Érdekes emlék a múltból a szekszárdi szarkofág is, amit 1845-ben találtak. Fellelése óta élénk szakmai viták zajlanak, a szarkofágot eleinte ókeresztény leletként tartották számon, majd úgy vélték, hogy a 3. századi sírládát a 4. században egy keresztény temetkezéshez újra felhasználták.
A keresztény vallás első emlékei a III. sz. végén jelentek meg Tolnában. Kiemelkedő tárgyi emlék az a Krisztus-monogramos tárgy, amelyik egy ókeresztény bazilika bronz lámpafüggesztőjének a részlete volt. A lelet Bonyhád közelében került elő. A vallási emlékek mellett jelentős várak is láthatóak a régióban, ilyen Simontornya és Ozora. 1270 körül a a törzsökösnek számító Döröcske nembeli Salamon fia, Simon alszolgabíró épített a Sárvíz árterületei közé eső szigetre egy lakótornyot, majd ehhez kapcsolódóan egy négyszögletes alaprajzú kisebb várat. Később 1324-ben Károly Róbert Hencfia Jánosnak, budai várnagynak adományozza, majd ezután a nagyhatalmú Lackfi-család tulajdonába kerül a vár. 1508-ban befejeződő átépítések révén lakályos palotává alakul át a vár, az udvaron körbefutó loggiasorral, és számos szobrászati díszítéssel. Az északi szárnyon késő gótikus stílusú várkápolna is épül.
A vár ez idő tájt élte virágkorát. Buzlay halála után özvegye örökölte a várat, majd János király Pesthyeny Gergelynek adományozza. A rövid virágkor utáni hanyatlás részeként 1543-ban a törökök elfoglalták a várat, és 1686-os visszafoglalásáig szandzsáksági székhely és a bég palotája lesz. A restaurálási munkák 1974-ben fejeződtek be Simontornyán, az épület ma múzeum.
Ozorai Pipo, Zsigmond király kegyeltje 1416-ban kezdte el építeni a hazai emlékanyagban páratlannak számító várkastélyt Ozorán. Jellegzetesen olaszos, későgótikus várkastély valószínűleg Manetto Ammannatini tervezte. A szabályos négyzet alaprajzú épület sarkain egy-egy torony állt. A várkastélyt kívülről, a domb alján egy szintén négyzet alaprajzú külső fal is keretezte, ennek a lábainál lévő várárokba pedig bevezették a Sió vizét is. Így egy hadászatilag sem jelentéktelen erősséghez jutott Pipo, ami azonban a korának zord magyar váraitól merőben eltért lakályosságával is. Pipo 1418-ban ferences kolostort is alapít a helységben, amivel tovább növeli a hamarosan mezővárossá váló település rangját. 1423-ra a vár már biztos, hogy kész, mert ekkor fogadja itt Zsigmond királyt. A XVIII. század betelepítési hulláma hozta létre az evangélikus közösségeket a Hegyhát és a Völgység településein.
A németajkú evangélikusokat II. József türelmi rendeletéig számos hátrányos megkülönböztetés sújtotta, mindössze hat, úgynevezett artikuláris helyen működhetett lutheránus gyülekezet Az e felekezethez tartozó templomok karzatán gyakran festettek, apostolok és evangélisták portréival, bibliai jeleneteket. Ezeket a képeket valószínűleg helyi, tolnai vagy baranyai festőasztalosok készítették, néha kevés művészeti előképzettséggel, de annál nagyobb átéléssel. Ezek a népi-naiv alkotások, mint a murgai vagy a bikácsi templomképek igazi kuriózumok.
