Élet-Stílus

Polgár-aukció: kortárs művek is kalapács alatt

admin
admin

2006. 05. 10. 11:56

A Polgár Galéria és Aukciósház május 24-i összművészeti árverése újra a legkülönfélébb stílusok és korszakok közötti utazást kínálja az érdeklődőknek, és idén először kortárs magyar festményekből álló gyűjteményt is bemutat. Másnap a galériában vadászati aukciót tartanak.

A magas kvalitással bíró képek közül érdemes felhívni a figyelmet Farkas István „Pihenő” című képére, mely a festőtől szokatlan témát dolgoz fel, és valószínűleg azonos az 1924-ben az Ernst Múzeumban kiállított és sokáig eltűntnek hitt festménnyel. (Kikiáltási ár 1,2 millió forint.) Iványi-Grünwald Béla „Virágcsendélete” is egyik ékessége a művészeti aukciónak, e tárgy kikiáltási ára 850 ezer forint. Báró Mednyánszky László két képe is kiemelt jelentősséggel bír, a Várrom című akvarell 380 ezer forintért, míg az Alkony című olajfestmény 360 ezer forintért kerül kalapács alá. Rippl-Rónai József különleges pasztellképe, a „Fiatal női portré” művészeti aukciónk egyik fő látványossága, a festő kiemelkedő kvalitással bíró képe. (Kikiáltási ár: 1,8 millió forint) A legnagyobb magyar zsidó életkép-festő, Kaufmann Izidor „Életképek a héderben” című alkotása témája miatt is nagy érdeklődésre tarthat számot. A festmény 4,8 millió forintért kerül kalapács alá.

Az aukción nagy számban kerülnek kalapács alá XIX. századi Zsolnay porcelánok valamint ezüst- és bronztárgyak, csak úgy mint az antik bútorok.

Vadászati és lovászati tárgyak árverése

A Polgár Galéria és Aukciósház hagyományt kíván teremteni tematikus vadászati és lovászati aukciójával. Az aukción kalapács alá kerülnek antik fegyverek, szobrok és témájukban a vadászathoz, lovászathoz köthető festmények is.

A tárgyak közül kiemelkedik egy afrikai elefántcsont vadászkürt gyűjtemény, mely a maga módján kivételes kuriózum az érdeklődőknek. Hasonlóan érdekes lehet az az antik ezüstből készült Széchenyi díszkancsó, mely a ’48-as szabadságharc előtti évben készült.

A vadászfegyverek szerelmeseinek ajánljuk a századforduló környéki különleges sörétes és vadászfegyvereinket. Az árverés egyik érdekessége, hogy a ritkaságok mellett néhány olyan régi vadászfegyver, mely ma is működik, vadászatra alkalmas, igaz ugyan, hogy csak fegyvertartási-engedéllyel rendelkező vásárló viheti haza a több mint 100 éves puskákat. (Kikiáltási áruk: 550 ezer és 2,4 millió forint között mozog).

A galéria a kvalitásos tárgyak bemutatását kiemelten fontosnak tartja, ezért május 11-e és május 23-a között az összes aukcióra szánt tárgyat megtekinthetik az érdeklődők a Váci utca 11/b félemeleten található aukciósházban. Az aukció fő támogatója a Federacion de Cora Espagnol, a világ legnagyobb vadásztársasága, melynek közel négymillió tagja van, köztük II. János Károly spanyol király is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 19.
Szorosan egymásra záródva parkolnak a gépjárművek a főváros VII. kerületének egyik mellékutcájában. A furgon néhány centiméteres távolságot hagyva állt be az előtte és mögötte álló járművek közé.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.