A forgatókönyv szinte mindig ugyanaz: Siófok és Zamárdi között, ahogy közeledünk az autópálya végéhez, megállapítjuk, hogy ezt a kompot lekéstük, mert tíz perc alatt nem lehet odaérni. Azért mi megpróbáljuk.. Közben a kutya békésen alszik a hátsó ülésen, ám neki is feltűnik az első piros lámpánál, hogy már nem vagyunk az M7-en: ekkor arra ébred, hogy a nyakamba zuhan.
De aztán ott vagyunk a kompon, és – bár csak tíz perc az utazás – lassan átalakul körülöttünk a világ és az emberek. Nincs már Budapest, autópálya, forgalmi dugó és hajnali kelés, mindez rossz álommá halványul. Van viszont vízszag, egyre közelebb jövő apátság és a tihanyi dombok. Gondolatban gratulálok a bencés szerzeteseknek, akik I. Andrásnál a legjobb területet lobbizták ki templomépítésre. Meg is hálálták neki, a tihanyi altemplomban most is ott fekszik az uralkodó, habár a pazar kilátáshoz ki kell jönnie az apátság mellé. Mindenképpen megéri, a tó nagy részét belátni, de közel van a tihanyi főutca is. Bár rengeteg a turista, ez nem zavaró. Az Ófaluban a mütyürárusok is visszafogták magukat, nincs túl sok műanyag bóvli, van viszont fonott kosár, virágtartó, terítők és persze pirospaprika, utóbbi egy egész házfalat elborít. A félsziget többi részén pedig még ennyi sincs.
Sőt, turisták sem, ők csak az Ófaluba jönnek, hiszen ott van az apátság mellett például a Belső-tó vagy a Babamúzeum. Tihany-Gödrös és Tihany-Sajkod inkább a nyaralóké, utóbbi ráadásul természetvédelmi terület is. A strandja viszont dombokkal övezett, gyönyörű, annak ellenére, hogy nem hirdeti így magát. Miközben nagyjából minden második Balaton-parti településnél olvashatjuk, hogy ott található a legszebb strand.
Tavaszvárás
Téved, aki azt hiszi, tavasszal nincs mit csinálni a Balaton környékén. Igaz, a víz még hideg, és a parti büfék is zárva tartanak, de aki a természetbe vágyik vagy apró falvakba a nagyvárosok után, netán borozna egyet valamelyik szőlősgazda pincéjében, jó helyen jár.
Ha pedig mindenáron vízre vágyik, még mindig elmehet uszodába, de áprilistól már a hajók is járnak. Például Balatonakali és Tihany között. (Már megint visszatértünk Tihanyba.) De hajóval el lehet jutni Siófokra és Balatonföldvárra is. Sőt, oda is, ahova most is igyekszünk: Fövenyesre. Ezen a környéken nyáron sincs hatalmas tömeg, de ilyenkor még kevesebben vannak. Fogy a zimmerek és lebensmittelek száma is, miközben egyre több panzió és apartman épül, és ugyan kevesebb a lángosos, de az éttermek és vendéglők pincérei kedvesek, udvariasak. A helyiek pedig még inkább.
Ez nem igaz Fövenyesre, de csak azért, mert ott nincsenek helyiek. Az apró üdülőtelepen télen átlag egy-három ember él, a többség nem itt lakik. De még a szomszédos Balatonudvariban is alig háromszáz az állandó lakosok száma, ami nyáron megtízszereződik.
Télen, és még tavasszal is egészen májusig, teljes a csend. Legutóbb, januárban még nagyobb volt: madarak alig, néhány sün keresgélt kétségbeesetten, a Balaton pedig nem hullámzott, hanem csendesen befagyott. Ezzel szemben most tavasszal mintha egyik napról a másikra kirügyeztek volna a fák, a fű napról napra nagyobb, megjelentek az állatok (sajnos a giliszták is).
Füredtől Keszthelyig
Bár tennivaló akad bőven, mégis inkább a másfajta mozgást választjuk. Biciklivel és görkorcsolyával vágunk neki a bicikliútnak, de nem jutunk messzire. Balatonudvariban meg is állunk, azazhogy ülünk, egy vendégló teraszán. Érdekes, senki nem szól, hogy görkorcsolyával nem szabad. Visszafelé már sokkal nehezebb, köszönhetően a meggyes-mákos rétesnek és a szilvaparfénak. Este már csak arra van erőnk, hogy felsétáljunk a közeli borozóba. A név kötelez: a Borvirág pince tulajdonosa is legurít velünk egy pohárka irsai olivért, a zsíros kenyeret lilahagymával azonban meghagyja nekünk. Szükség is van rá, gyorsan fogy a bor, a pince előtt ülve rálátni a Balatonra is, közben pedig ki figyeli, mennyit iszik? Az út lefele sokkal kacskaringósabb, pedig a külön pincében tárolt vörösbort még meg sem kóstoltuk.
Másnap nekiindulunk a környéknek: Balatonakaliban bevásárolunk az elmaradhatatlan vékony kifliből, ami nem a megszokott belül üreges, felfújt péksütemény, hanem igazi, régimódi, sűrű tésztás kifli, természetesen U-alakú. Aztán átautózunk Zánkán, ahol szintén megállt az idő. A vasútállomás a gyerektábor közepén van, azt várjuk, hogy az éppen beérkező vonatból piros nyakkendősök ugrálnak majd le, természetesen vidáman énekelve. De nem, ilyenkor még a tábor is üres. Tavaly nyáron bezzeg nem volt az, igaz nyakkendősök nem voltak, de a retropartin és az Exotic koncertjén rengetegen tomboltak.
Egy kis kerülő
Itt kanyarodunk fel Nagyvázsony felé, ez azonban hibás lépésnek bizonyul. Nem a vár, az gyönyörű, annak ellenére, hogy jóformán csak a (váras csokiról ismerős) torony és a templom maradt épen, egyébként csak a falak állnak. Odafele viszont eltévedünk: minden számítás szerint már meg kellett volna látni a falut, de hiába szeljük át a Balaton-felvidéket. Végül közel harminc kilométeres kerülővel érkezünk, és megállapítjuk, hogy a tihanyi bencés apátság mellől még mindig jobb a kilátás. Ez a nézet egészen Badacsonyig tartja magát, viszont mikor a vulkán alakú hegy közepén leülünk piknikezni, leszavazzuk a papokat. Kis idő múlva pedig, amikor a szigligeti vár tetején pihegünk, már végképp nem tudjuk eldönteni, honnan a legszebb a kilátás. Döntetlen. A rengeteg lépcsőért, amit meg kell mászni, kárpótol minket a látvány. És innen már csak egy ugrás Keszthely: könnyű kutyasétáltatás az ősfás parkban, igaz, kifele menet tűnik fel, hogy ez tilos. Még jó, hogy van nálunk zacskó. Kívülről csodáljuk meg a Festetics-kastélyt, így nem tudjuk megszámolni, hogy tényleg 101 szoba van-e benne. De hiszünk a könyveknek.
Nem fürödtünk a tóban, nem vízibicikliztünk, nem sétahajóztunk, nem ettünk lángost, mégis eltöltöttünk egy nagyon sűrű napot a Balatonon. És ez még csak az északi part egyik fele. A visszaúton felkanyarodunk Ábrahámhegyre: a műúttól alig száz méter a kilátó, csak nehéz megtalálni a táblát, ami ezt jelzi. Nincs túl magasan, és nem is túl magas, belátni viszont a Balaton-felvidék egy részét, Badacsonyt és természetesen a tavat is. És – mekkora ötlet! – kicsiny fémlapokba vésett térképek mutatják minden sarokban, mit látunk, ha arra nézünk.
