A Dávid-szindróma felfedezője Graziella Magherini firenzei professzor, pszichiáter, aki Dávid és a három Pieta-szobor hatását kutatja, és a vizsgálatok előzetes eredményét a hétvégén hozta nyilvánosságra a firenzei Galleria dell’Accademián rendezett szimpóziumon.
Dávid évente 1,2 millió látogatót vonz a városba. “Szépsége elbűvöli az embereket, de nemcsak szép esztétikai érzelmeket vált ki, hanem zavaros érzéseket is. Aki a műre tekint, irigységet érez a tökéletes testű fiatal férfi iránt, és felbuzoghatnak vandál ösztönei is. Vannak, akik vágyat éreznek a szobor megrongálására, ennyi szépség láttán veszélyben érzik saját énjüket, és így akarják a veszélyt elhárítani” – magyarázta a pszichiáter.
Az ösztönökre hat
A pusztítási ösztön mellett megjelennek a szexuális természetű zavarok is. A látogatók Dávidban a tökéletes férfi szimbólumát is látják. Van, aki úgy érzi beszél hozzá a szobor, attól zavarodik meg.
Ezek a jelenségek alig különböznek a hetvenes években szintén Graziella Magherini professzor által leírt Stendhal-szindrómától, amely rosszulléttel, ájulással, hallucinációval jár egy-egy szép vagy hatásos alkotás láttán. Csak Firenzében évente száz ilyen eset fordul elő.
A firenzei Santa Maria Nuova kórház pszichiátriai osztályának vezetője szerint havonta általában három turista kerül hozzájuk, többségükben pánikbetegségben szenvedő amerikaiak, akiknek állapota néhány óra alatt helyrehozható megfelelő gyógyszeres kezeléssel.
Arra a kérdésre, hogy miért az amerikaiak vannak többségben, úgy vélte, hogy az utazás okozta stresszen kívül talán az is okozza ezt, hogy egy ismeretlen kultúrával találkoznak. “Számukra különleges, nagyon szép világgal szembesülnek, és ezt a látványt nem tudják magukban feldolgozni” – nyilatkozta a firenzei főorvos a szimpóziumon.
Stendhal, a híres francia író, amikor 1817-ben megtekintette a firenzei Santa Croce Bazilikát, gyengeségre, szédülésre, átmeneti pánikbetegségre, szívdobogásra panaszkodott. „Mintha kiszippantották volna belőlem az életet, féltem, hogy zuhanok a semmibe” – írta a francia író a látogatásról. A firenzei professzor szerint a Dávid-szindróma hasonló tünetekkel jár.
A Dávid-szobor története
Michelangelo 4,35 méter magas Dávid-szobrát 1504. szeptemberében állították fel a Piazza della Signorián. 1512-ben villám sújtott a Palazzo Vecchio épületébe, valószínűleg ennek következményeként megsérült a szobor talapzata is.
1527-ben politikai zavargások törtek ki Firenzében, elüldözték a városból a Medicieket. A Dávid-szobor bal karja a zavargásokban eltört, a darabokat Giorgio Vasari festő (az első művészettörténész), illetve a szintén piktorként tevékenykedő Francesco Salviati gyűjtötte össze.
1543-ban a Vasariék által összegyűjtött darabokból a Firenzébe visszatért Medici I. Cosimo herceg (fejedelem) elrendelte a szobor restaurálását. 1813-ban Stefano Ricci újra restaurálta a szobrot. A jobb kéz egyik ujját rögzítette és megtisztította Dávidot.
1842-ben Lorenzo Bartolini szobrász kampányba kezdett azért, hogy elmozdítsák a szobrot helyéről.
1843-ban Aristodemo Costoli egy lábujjat restaurált a műalkotáson. Sajnos Costoli egy rendkívül agresszív, savas kezeléssel drasztikus és mindenre kiterjedő tisztítást is végzett a szobron.
1852–ben bizottság ült össze, hogy a szobor sorsáról, áthelyezéséről döntsön. Végül is úgy határoztak, elmozdítják Dávidot. Egy gipszöntvényt állítottak ki a Loggia dei Lanzin, ahol 1854-ig volt látható a kiállítási tárgy. A bizottság Costoli korábbi, 1843-as tisztítási műveletét barbár tettnek minősítette.
A szobor 1873-ban került a Galleria dell´Accademiára, ahol a mai napig áll.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
