Élet-Stílus

Tesco gazdaságos internettelefon

A Tesco is részt akar az egyre jobban terjeszkedő internetes telefonpiac tortájából, első lépésként bejelentette Nagy-Britanniában a saját VOIP-szolgáltatását.

A bevásárlólánc úgy véli, ezzel a lépéssel tömegcikké teheti az interneten való telefonálást. Ígéretük szerint az előfizetőknek mindössze egy 20 fontos (körülbelül 7 ezer forint) induló csomagot kell megvásárolniuk. Az árban már benne van az a készülék is, melyet egy számítógépre csatlakoztatva az interneten keresztül ingyenesen lehet telefonálni. A csomagban megtalálható lesz még egy 5 font (körülbelül 1800 forint) értékű, lebeszélhető kupon, amely a vezetékes vagy mobiltelefonra történő hívásoknál vehető igénybe.

Az előfizetők 2 pennys percdíjat fizetnek a vezetékes hívásokért, és hálózattól függetlenül 10 pennyt a mobilra kezdeményezett beszélgetésekért. A nemzetközi telefonálásokért percenként 2 pennyt számolnak fel, hacsak nem Tesco Telecom internetes telefon-előfizető van a vonal másik végén. Emellett természetesen a felhasználóknak a szokásos előfizetési díjat is fizetniük kell internetszolgáltatóik felé.

„A vásárlók még nem kaptak rá az internetes hívások ízére, ám ez most megváltozik” – nyilatkozta derűlátóan Andy Dewhurst, a Tesco Telecoms vezérigazgatója. „A Tesco internetes telefonszolgáltatása a vezetékes telefonálás jövője. Végre igazi szolgáltatás lesz, és nem csak egy jópofa hóbort” – foglalta össze. A szolgáltatás előfizetői online regisztrálhatják magukat, és választhatják ki földrajzi helyhez nem kötött telefonszámukat, amelyet magukkal vihetnek akkor is, ha elköltöznek.

A Tescónak olyan vetélytársakkal kell felvennie a versenyt, mint a Skype, a Freetalk vagy a BT Broadband Voice szolgáltatása.

A Skype felhasználói nem fizetnek semmit, és alacsony áron beszélhetnek a vezetékes és mobilos ismerőseikkel. A BT díjmentes vezetékes hívásokat kínál esténként és a hétvégéken, havi 4,99 fontért. A Freetalknál éjjel-nappal ingyenesen lehet telefonálni egész Nagy-Britanniában, ám a havidíj majdnem 7 font, és további 20 fontba kerül az az adapter, mellyel a telefonkészülék összekapcsolható a számítógéppel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik