Élet-Stílus

Nemzetközi razzia kalózszerverek ellen

Nemrég nemzetközi rendőrségi akciók kezdődtek, amelyek célja az illegálisan másolt zenei albumok, filmek, játékok és szoftverek kiszűrése, illetve a másolócsoportok felszámolása.

A német rendőrség tegnap reggel több mint 200 lakásban és üzlethelyiségben tartott házkutatásokat. A razzia pikantériája, hogy a német nyomozók még a helyi szerzői jogvédők irodájában is kutattak illegális filmkópiák után, az érintett helyiségek között volt a Német Szerzői és Szomszédos Jogi Törvénysértéseket Felderítő Társaság (GVU) székhelye is. Az akciót megerősítette Diane Gross, a GVU szóvivője.

Az egész Németországra kiterjedő akciót a Baden-Württembergben található ellwangeni államügyészség vezeti és koordinálja. “A hírt megerősíthetem, több házkutatást is tartottak a rendőrségi és az ügyészségi szakemberek és ezek az akciók egész nap folytatódtak” – nyilatkozta Oliver Knopp, az ügyészség szóvivője.

Az Európa több országában összehangolt rendőri intézkedéssorozat során Németországon kívül Hollandiában, Ausztriában, Lengyelországban és Csehországban is sor került házkutatásokra. A rendőrök számtalan szervert foglaltak le (csak Bécsben több mint 28 merevlemezen 4 TB illegális anyagot találtak), amelyeknek segítségével a körülbelül 30 főgyanúsított illegálisan másolt filmeket, játékokat, szoftvereket és zenei albumokat terjesztett Európa-szerte.

A hatóságok az újabb szerverek nyomára a korábban az UNR – Unreality, a Dragon, a Laboratory, a Final Heaven és a Code Red másolói csoportok elleni akciókban lefoglalt számítógépeken talált és a még aktív csoportok (Dumpstation, IOH stb.) működésének megfigyeléséből származó információk segítségével jutottak. Egyaránt lefoglaltak elsődleges fő és másodlagos fizetős szervereket. A razziák érintették a GTR, ECP, TRCD, AOS, MRM, SITH, GWL, Cine-VCD, AHE és Cinemaniacs csoportok szervereit, összesen több mint húsz darabot. Az intézkedések miatt szűnt meg a legnagyobb német warezsite, a Kalpsmühle/Paradise Beach is.

A rendőrök szintén házkutatásokat tartottak Izraelben, Kanadában és az Egyesült Államokban, összesen 131 gyanúsítottat vettek őrizetbe. Csak Németországban körülbelül 35-40 másolót tartóztattak le, akiknek az átlag életkora 16 és 25 év között van. A nemzetközi ügyek felderítésében részt vett az Interpol is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik