Élet-Stílus

Kész az Intel-chipes iMac és MacBook

A rendezvény első napján Steve Jobs több egyéb újdonság mellett bejelentette az Intel-processzorokkal szállított iMac és új MacBook számítógépeket, amelyek szerinte a korábbi teljesítmény többszörösét nyújtják.

Mivel az Apple nem vett részt a Las Vegas-i (CES)számítástechnikai kiállításon, így a Macintosh újdonságainak bejelentése a Macworld elnevezésű rendezvényre csúsztak.

Az Apple saját kiállítását óriási várakozás előzte meg, és mind közül is az Intel-chipes megoldások váltották ki a legnagyobb érdeklődést. Ezekből tegnap kettőt mutattak be, amelyből kiderül, hogy a korábbi paletta erősebb vonalát cserélik le elsőként. Jobs beszédében ugyanis ismertette az új iMac, valamint a PowerBook noteszgépeket leváltó MacBook Pro számítógép paramétereit, amely 2-3, illetve 4-5-szörös teljesítményt nyújt elődeihez képest.

Elsőként az iMac mutatkozott be a nagyérdemű előtt. Az új változat már az ikermagos, 1,83 GHz-es Intel Core Duo processzorra épül, míg a megjelenítésért az ATI Radeon X1600 grafikus chipje a felelős. A 17, illetve 20 hüvelykes kiszerelés nem változott, a külső is megmaradt, ám a teljesítmény az Apple saját mérése szerint a korábbi két-háromszorosára ugrott, köszönhetően a fejlettebb processzornak.

A Mac OS X 10.4.4 operációs rendszer már natívan fut az új gépen, és a fejlesztők már dolgoznak a legtöbb szoftver univerzális változatának elkészítésén, amelyek a régi, PowerPC alapú gépeken és az új megoldásokon is elfutnak. Érdekes, hogy az Apple az árakon sem változtatott, és a korábbival megegyező összegért dobja piacra a gépeket: a 17 hüvelykes változat 1300 dollárba, a 20 hüvelykes pedig 1700 dollárba kerül, és a régebbi PPC-s példányok is szintén ugyanennyiért kelnek el. A vállalatnál arról nem beszéltek, miért árulják a korábbi változatokat ugyanazon az áron.

A másik ráncfelvarráson átesett termék a PowerBook, amely mindeddig kénytelen volt beérni a már igencsak korosodó G4 processzorokkal. Az új változat nevet váltott, és MacBook Pro néven kerül a boltokba, lévén, hogy már nem egy PowerPC chip a gép lelke. Ebben szintén ikermagos Intel Core Duo processzor kapott helyet, amely a vállalat szerint négyszer-ötször gyorsabb elődjénél, és ezzel az eddigi leggyorsabb hordozható számítógép az Apple kínálatában. A MacBook Pro a korábbi drágább változat 17-es kijelzője helyett 15,4 hüvelykeset kapott, súlya 2,5 kilogram, a megjelenítésről pedig a Radeon Mobility X1600 gondoskodik. Az ár itt sem változott: 2000 dollárt kell kifizetnünk az 1,67 GHz-es változatért, míg 2500 dollárért már 1,83 GHz-et kapunk. A gépeket már ma megrendelhetjük, de csak februárban kezdik a leszállítást.

A vállalat természetesen egyéb újdonságairól is lerántotta a leplet. Ezek között található egy FM Tuneres távirányító az iPod lejátszókhoz, vagyis az iPod Radio Remote, illetve az iWork ’06, és iLife szoftverek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik