Élet-Stílus

Jogtalan megfigyelés a neten?

A jelek szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal nem elégedett meg a hagyományos titkosszolgálati eszközökkel, és speciális sütik segítségével nyomon követte a weboldalán megfordulók internetezését.

A hivatal nem éppen törvényes gyakorlatára egy személyi jogi aktivista hívta fel a figyelmet, miután felfedezett két úgynevezett cookie-fájlt, amelyeket könnyedén felhasználhattak a weboldal látogatóinak internetes barangolásának nyomon követésére. Az ügy botránnyá dagadt, és a szervezet hamarosan kényelmetlen kérdésekre volt kénytelen válaszolni. A botrányt okozó sütiket azóta eltávolították az oldalról, de több kérdés merült fel a hivatal céljaival kapcsolatban, mivel az mindenki számára nyilvánvaló, hogy azok nem véletlenül kerültek oda.

A szóban forgó két fájl „érvényessége” 2035-ben járt volna le, és szakértők szerint a weboldal megnyitását követően könnyen felhasználhatók voltak az internetezők nyomon követésére. Erre jelenleg nincs bizonyíték, de nem sokan kételkednek a szervezet szándékait illetően. „A problémára vonatkozó jelzést követően azonnal kikapcsoltuk a sütiket” – jelentette ki Don Weber, az NSA szóvivője az AP hírügynökségnek adott válaszában, miután az megpróbálta szóra bírni a hivatalt. A szervezet egyben elismerte, hogy „hibát követtek el”, ám ezzel – bármennyire is szerették volna – nem tették meg nem történtté az ügyet.

Az eset rendkívül kényelmetlen számukra, mert jelenleg is védekezni kényszerülnek egy lehallgatási ügyben, amely egyre csak dagad. Közvetlenül az ünnepek előtt vált ismertté, hogy az NSA jóval szélesebb körben hallgatott le telefonokat és az internetes forgalmat, mint ahogy azt a Fehér Ház elismerte. Ráadásul mindezt a szükséges bírói engedély nélkül tették, ami szintén kérdéseket vet fel a hivatal módszereivel kapcsolatban.

Mostanra tehát már két botránnyal is számolniuk kell, bár egyesek szerint a „cookie”-fájlok nem jelentenek akkora problémát, tekintve, hogy az NSA technológiák széles köréből válogathat, ha meg akar figyelni egyes személyeket. Mindenesetre az ügy újabb bizonyítéka annak, hogy a tengerentúlon a biztonságra hivatkozva olykor túl messzire merészkednek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik