Élet-Stílus

A Kovács Margit Múzeum a legnépszerűbb

Az idén a szentendrei Kovács Margit Múzeum volt a legnépszerűbb a Budapest környéki kulturális intézmények között; az állandó kiállítást mintegy százezer látogató tekintette meg - közölte az év végi gyorsmérleg eredményét összegezve Simon László.

Évek óta az 1977-ben elhunyt keramikus művész gyűjteményes állandó kiállítása vonzza a legtöbb vendéget, így a város központjában, az egykori barokk kereskedőházból kialakított bemutatóhely mára az ország tíz leglátogatottabb múzeuma közé tartozik – mondta a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője.

Emellett több más szentendrei bemutatóhely is a hazai és külföldi turisták ezreit fogadja, ilyen a most felújított Vajda Lajos Emlékmúzeum és az éppen átrendezés alatt álló Ferenczy Károly Múzeum, amely a szentendrei jeles művészek alkotásaiból ad átfogó képet.

Az igazgatóság 33 bemutatóhelye fontos szerepet tölt be a Budapest környéki idegenforgalom vonzerejének növelésében, ezt jelzi, hogy a tavalyihoz hasonlóan az idén is összességében kétszázezren keresték fel ezeket a képzőművészeti, történelmi, régészeti témájú gyűjteményeket.

Sok vendéget vonzott például a kuriózumnak számító, a váci Fehérek templomának kriptájában nemrég megtalált barokk kori temetkezési leletanyag és a tápiószelei Blaskovich Múzeum.

A tervek szerint 2006-ban az igazgatóság szervezésében folytatódik a főváros környéki autópálya és az M0-ás körgyűrű építése során, a nyomvonal mentén feltárt régészeti leletanyag mentése, az avar kori kerámiák, használati tárgyak, csontok feldolgozása, rendszerezése. Ezek az értékes tárgyak később a múzeumokban láthatók majd – hívta fel rá a figyelmet Simon László.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik