Árak
Az egésznapos belépő, melyet télen nem nagyon lehet kihasználni, kétezer forintba kerül, a háromórás ezerhatszáz, a kétórás ezerhárom. A büfében százkilencvenöt egy pohár sör, a sonkás, szalámis, sajtos stangli kettőszázhetven, a rostos üdítő decije hetven forint.
A díszítőelemeknek ez a cunamija pár percre feltartóztatja a látogatót. Jobban járunk, ha a csarnokot nem a tetszik, nem tetszik séma szerint értelmezzük, hanem egy kor ízlésvilágának lenyomataként tekintünk rajta végig: száz éve Budapesten ezt szépnek tartották. Két toszkán oszlop között egy haját varkocsban viselő úr tájföldi levélre, meg bambuszra festett pipázó bácsikat, hímzett elefántokat ábrázoló szőtteseket árusít nagy tömegben. Hogy a műtárgyak képzőművészeti becse, értéke mindenki számára világos legyen, ugyanabból a képből több is lóg egymás mellett; pipázó bácsiból például épp egy tucat. Mindebből arra lehet következtetni, hogy fogynak a képek. A spontán multikultivá lett előcsarnokból egy korrekt büfé is nyílik, ahol kerek és szögletes asztalok állnak végre nem műanyag, hanem fa thonet-székekkel. A csarnokból jobbra a női-, balra a férfi öltözőbe jut a vendég.
Öltözők itt, medencék amott
A korábbi giccsnek már nyoma sincs: visszafogott fakabinok futnak végig a Széchenyi belső udvarát félkörben átkaroló folyosó jobboldalán. Az első emeleten már nem annyira elegáns, kékesre mázolt kabinok sorakoznak. A plepszet az alagsorba száműzik, a falakon futó fűtéscsövek közé, a bunkerba, a piros és szürke furnészekrények itt kaptak helyet. Borravaló itt is jár. Miután a gőzfürdőre vágyó vendég gatyára vetkezett, télen, a hóesésben kellemetlennek is nevezhető meglepetés következik. A társas gőzosztályra, ha a főbejáraton érkezett az ember, csak a nyitott udvaron keresztül lehet eljutni. A két lengőajtót összekötő legrövidebb egyenesen mégis alig lehet lépteit szaporázó embert látni, mindez ékes tanúbizonysága annak, hogy mindent meg lehet szokni.
Megéri a kis didergés, mert a túloldalon medencék, szaunák és gőzkabinok arzenálja bújik meg a rengeteg teremben, ha megtaláljuk az átjárót az udvar felől, mely titkos vészkijáratnak tűnik inkább, az építész nem hangsúlyozta túl. Balra indulva egymásba nyíló termeken haladhatunk át, ez a tulajdonképpeni gőzfürdő egyik szárnya. Mivel a termek egymásba nyílnak, nincs az a kuckós, megállapodós hangulata a medencének, nem is üldögélnek bennük sokan. Az első megálló egy nyolcszögletű, harminchat fokos medence mozaikpadlós környezetben, a medence méreteihez képest hatalmas kupola alatt, mely vagy tíz méterrel feljebb kezdődik. Rendszertanilag nem is lehet elhelyezni ezt a medencét, az esetlegesség érzetét kelti. Vonzó elem viszont, hogy négy fehér műanyag ágy is van körülötte. Nem világos, miért itt, ahol gyakorlatilag senki nem tartózkodik, és ott miért nem, ahol tömegek áznak.
A következő, az előzőből nyíló hosszú terem huszonnyolc fokos ovális medencével bír, melynek vizét alkalmanként erős vízsugárral keringetik pár percig. A vízben tartózkodók létszáma alapján ez sem a közönség kedvence, noha mikor sodrófolyosóvá alakul, hat-nyolc embert is számlál. Egy teremmel odébb hasonló a kép, egy hosszúkás tanmedence, meg egy kicsi, de itt már teljesen egyértelmű, mi vonzza a Széchenyibe a közönséget.
Még több fürdő…
… a FigyelőNet für-dőkörképében
Innen már látszik az a ragyogó, hatalmas belmagasságú, a padlótól a mennyezetig felújított csarnok, ahol mindenki tömörül. A falakat és a padlót tojáshéjszínű csempe és mozaik fedi, kék domború csempék teszik változatossá. Példaértékű módon a padló nem csúszik. A gondos belsőépítészek a világításra is figyeltek, a lámpák nemcsak fényforrásként üzemelnek, hanem hangulatteremtőek is, értelmezik is a belső teret, egy-egy részletét megvilágítva, egy másikat elhanyagolva. Dicséret illeti a belsőépítészt azokért a hatalmas üvegpolcokért is, melyeket a tusolók mellett helyeztek el. Az üveg illik is a környezetbe, és nagyon praktikus: a törülközők, nyűtt nejlonzacskók nem borítják be a medencék partját, a padokat, a korlátokat, a radiátorokat és minden létező kampót, hanem polcon helyezkednek el.
Két medence fekszik a földbe süllyesztve a csarnokban, egy harmincnégy és egy harmincnyolc fokos. Egy nedves negyvenöt-ötvenöt fokos, nedves gőzkabin és egy kétszobás, egymásba nyíló szauna tartozik a medencékhez, meg egy kicsi hideg vizes csobbanó. Már ez is elég lenne egy kiadós fürdőzéshez, pedig bizonyos értelemben a java még hátravan. Az épület másik szárnyában kezdődik minden elölről, újabb medencék, szauna és gőzkabin, mindez vörös oszlopok, ballusztrádok között egy neoreneszánsz fantáziában. A félig meseszerű csarnokba sajnos összekarcolt plexiajtókat nyitva jut az ember, de ez – úgy tűnik – valami megkerülhetetlen hungarikumféleség, mert több fürdőben is találkozni vele. Akárcsak a nedves, csúszós padlóra helyezett műanyag ráccsal.
Egy harminchat és egy harmincnégy fokos termálmedencén osztoznak a vendégek, meg egy jéghideg vizű kis medencén. Az épületnek ezt a szárnyát nem újították fel, ez nem is baj, csak a szaunában, ahol a kiálló csövek és csavarok kisebb égési sérüléseket okoznak, ha az ember véletlenül nekikdűl. Valami kamillás pára tör elő a helyiség közepére épített műsziklából. Nagy kár azonban, hogy lepihenni a végül is fárasztó semmittevés után sehol nem lehet. A fentebb felsorolt medencék a belső udvar körül helyezkednek el. A szabadban három, télen is üzemelő medencét alakítottak ki, két melegvizeset és egy úszót. Nyáron a napernyők vagy kandeláberek alatt üldögélve enni és inni is lehet a fürdőn belül, télen be kell érni az egyik ficakban megbúvó bambi büfével.
