Három megye – Bács-Kiskun, Békés, Csongrád – településein tíz milligramm alá csökkenhet az ivóvíz arzéntartalma, ha megvalósul az a beruházás, amelynek előkészítéséről kedden írták alá a támogatási szerződést Kecskeméten; meglepetésre Szeged képviselője nem volt jelen.
A dél-alföld ivóvízminőség-javító programja azok közé a beruházástervek közé tartozik, amelyek a szakértők szerint nagy biztonsággal pályázhatnak EU-támogatásra. A kormány összesen 38 ilyen nagyprojekt előkészítését támogatja az erre a célra kialakított, mintegy 18,3 milliárd forintos keretből 2005-ben és 2006-ban. A dél-alföldiek vették tervbe a legnagyobb környezetvédelmi fejlesztést, így ők kapják a legtöbb pénzt is az előkészítésre – mondta el Uszta József, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal beruházás-előkészítő igazgatóságának vezetője. A most aláírt támogatási szerződés szerint az előkészítő munkálatokra 1,524 milliárdot biztosít a költségvetés, ehhez 508 millió forint saját erő társul.
Szeged csak késik
Az előkészítés keretében kell összeállítani azt a dokumentációcsomagot, amellyel 2007-ben pályázhatunk a kohéziós alap támogatására – ismertette a további menetrendet Jusztin Balázs. Kedvező brüsszeli támogatói döntés esetén a 110 milliárd forintos beruházás megvalósítása 2008 közepén kezdődne, és 2009–2011 között ütemezetten fejeződne be.
Azok a települések, amelyek valamilyen oknál fogva most nem csatlakoznak a projekthez, később hasonló célra nem vehetnek igénybe európai uniós támogatást – olvasható a támogatási szerződés aláírásáról készült közleményben. Meglepetésre Szeged eddig nem csatlakozott a konzorciumhoz. A helyi fejlesztési iroda egyik neve elhallgatását kérő munkatársa erre annyit reagált, hogy közgyűlési jóváhagyás kell a nagyprojektben való részvételhez, és a testület januárban napirendre is tűzi a kérdést.