A tavalyi díjazott, Morcsányi Géza dramaturg, a Magvető Könyvkiadó igazgatója méltatta Tóth Krisztinát: „Ólomüvegjeiben ugyanúgy álom és valóság ömlik egybe, mint a verseiben.” Az alapítók határozata szerint az idei díjazott a következő évben automatikusan a zsűri egyik tagja lesz. A Gemini-díj egy iparművészeti alkotásból, egy díszoklevélből, valamint pénzjutalomból áll, az euróban kapott jutalom összege nem nyilvános.
Tóth Krisztina 1967-ben született Budapesten. 1986-ban a Képzőművészeti Szakközépiskola szobrász szakán érettségizett. 1986–93-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) magyar szakán folytatta tanulmányait, közben két évig Párizsban ösztöndíjas volt. 1994–98-ig a Budapesti Francia Intézet munkatársa. 1998-tól foglalkozik ólomüveg-készítéssel. Főbb díjai: Móricz Zsigmond-ösztöndíj (1993), Graves-díj, Déry-jutalom (1996), József Attila-díj (2000), Palládium-díj (2002).
Verseskötetei: Őszi kabátlobogás (1988), A beszélgetés fonala (1994), Az árnyékember (1997), Porhó (2001), A londoni mackók (2003), Fény, viszony (2004), Síró ponyva (2004).