A gyűrűk ura hatalmas világsiker lett, Magyarországon is rendkívül népszerű könyv, amióta Réz Ádám és Göncz Árpád kiváló fordításában megjelent. Ráadásul manapság reneszánszát éli szerte a világon: a nemrég elkészült filmtrilógia valóságos slágerré tette.
Kritikusai fő erényének azt tartják, hogy bár több, hagyományos mitológiából van összegyúrva (pl. kelta mondakör), mégis egységes és varázslatos világával elkápráztatja az olvasót. Tolkien sok-sok éven át dolgozott a könyvön, s nemcsak a sztori elmesélésére fordított különös gondot, hanem rendkívül részletgazdag hátteret is felvázolt. Például kidolgozta Középfölde teljes történelmét, a különféle lények nyelveinek nyelvtanát, szókincsét, a fontosabb szereplők családfáit, stb. Mindenképp meg kell említeni az ábrázolt világ hitelességét, melynek alapja, hogy az író fantáziája szabadon szárnyalhatott a könyv világának kitalálásakor – pl. lidércek, buckamanók, fapásztorok és egyéb lények bukkannak fel a kalandok alkalmával – ám ennek a világnak a törvényeit nem lépte át soha, mindvégig következetes maradt.
Egy könyv népszerűségét nagyban meghatározza, hogy a későbbiekben hány követője, netán utánzója akad. A gyűrűk ura ebben is az élen jár: egy egész műfaj ősatyjának tekinthető, az úgynevezett fantasy-irodalom előszeretettel épít fel Középföldéhez hasonló világokat, sőt sokszor lényeket is „kölcsönvesz” tőle. Robert Jordan fantasyíró ezzel kapcsolatban így nyilatkozott: „Tolkien mindenképp befolyásolja a fantasy írókat, ha máshogy nem, hát úgy, hogy az írók egy része kétségbeesetten próbálja kikerülni a tolkieni elemeket. Tolkien olyan, mint egy hatalmas hegylánc, amely ott tornyosul a műfaj egén. Még egy punk-modernista író is, bár nem tudom, hogy most épp hogy hívják a fantasy legújabb hullámait, kénytelen figyelembe venni Tolkien műveit.”
Természetesen Tolkien sem a semmiből alkotta meg a mesehősöket: a tündék, a törpök vagy a mágusok „hagyományos” megfelelői egytől egyig megtalálhatók a különféle ősi mitológiákban. A Biblia mellett feltétlenül meg említenünk az északi népek mondáit: a Niebelung-éneket, a Kalevalát, az Eddát, a viking sagákat és a kelta mitológiát. Bűvös hatalommal bíró gyűrűre példát már Wagnernél is találunk a Niebelung gyűrűje c. négyrészes zenedrámában. Wagnernél a hatalom gyűrűjét kegyetlen harcok árán szerezi meg a főhős, Siegfried. Ha nem is ily heroikusan, de Bilbó és törp társai is hasonlóan cselekednek. Ráadásul az Edda-mondán alapuló zeneműben nemcsak valkűrök (germán „tündék”) és törpök, de egy csodakard, a Notung is feltűnik.
Tolkien, mivel nyelvész volt, nagyon aprólékosan kidolgozta Középfölde nyelveit is. Állítólag már iskolás korában komolyan tanulmányozta az óangolt és az angol nyelv történetét, sőt megismerkedett a kihalt gót nyelvvel is. Játékból kialakított egy „új ősgermán nyelvet”, az újgótot, mely nem egy kommunikációt segítő nyelv: Tolkient csupán a szépség és a jelentés egyesítése izgatta. Valamivel később kezébe jutott a Kalevala angol fordítása, és elhatározta, hogy megismeri a mű eredeti nyelvét, hiszen a finn rendkívül közel állt nyelvesztétikai elképzeléseihez. Később így beszélt a finn nyelvvel való találkozásáról: „Olyan, mintha a pincében régi palackokat találtam volna, melyek tele vannak korábban sosem ízlelt minőségű és aromájú borokkal.” Miután megismerkedett a finn nyelvvel, Tolkien felhagyott az újgóttal kapcsolatos munkájával, és új nyelvet kezdett alkotni a finn alapján. Ebből fejlődött ki később a Tolkien-rajongók számára jól ismert tündenyelv.
Göncz Árpád a könyv utószavában így fogalmaz: „A gyűrűk ura tündérmese. Mégpedig – legalábbis terjedelmét tekintve – alighanem minden idők legnagyobb tündérmeséje.”
Tolkien klasszikus meséje félévszázada jelent meg Angliában – az eseményt szombaton a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár is megünnepli.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
