Élet-Stílus

Az Office nyílt szabvány lehetne

A Microsoft bejelentette, hogy lépéseket tesz annak érdekében, hogy a felhasználók és az iparág számára nemzetközi szabványként kínálja fel fájlformátum-technológiáját.

Az Apple, a Barclays Capital, a BP, a British Library, az Essilor, az Intel Corporation, a NextPage Inc, a Statoil ASA és a Toshiba mindannyian támogatják a Microsoft – Ecma International szabványügyi szervezetnek szóló – a Microsoft Office Open XML dokumentumformátum-technológiájával kapcsolatos beadványát.

A kezdeményezés keretén belül a Microsoft olyan eszközöket tesz elérhetővé, amelyek révén a régi dokumentumok is ki tudják használni a nyílt formátum előnyeit. Amennyiben az Office dokumentumformátumai nyílt szabványként válnak elérhetővé, a felhasználók hosszú távon is megfelelően tudják majd adataikat tárolni és kezelni, emellett jóval több szoftvergyártó és eszköz közül lesz lehetőségük választani. Ez a lépés a tágabban értelmezett szoftveres ökoszisztéma számára is előnyös, mivel nemzetközi szinten a szoftvergyártók és szolgáltatók vonzó és széles körű, nyílt technológián alapuló megoldásokat könnyebben tudnak készíteni.

Az iparág nemzetközi szinten kiemelkedő szereplői megállapodtak, hogy együttműködnek a Word, Excel és PowerPoint alkalmazások jelenleg Office 12 kódnevű, a következő generációt képviselő Office-technológiákat tartalmazó Open XML formátum szabványosítása és annak jövőbeli fejlesztése érdekében, melyet teljeskörűen Ecma-szabványként fognak dokumentálni. A csoport a megállapodást követően felkéri az Ecma szervezetét, hogy együttműködésük eredményét nyújtsa be jóváhagyásra a Nemzetközi Szabványügyi Testülethez (ISO – International Organization for Standardization).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik